brusszel


Hullámzó frontálzónától függ a pesti tűzijáták

Figyelő Online
2014.08.19  11:32   
mail
nyomtatás
Terv szerint haladnak az augusztus 20-i, központi ünnepi rendezvények előkészületei - mondta Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalát feügyelő helyettes államtitkár.
A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón a vezérőrnagy hangsúlyozta: a Kossuth téren - ahol augusztus 20-án a katonai tisztavatást tartják - alaposan és precízen folyik a felkészülés.

Az ünnepi programokat ismertetve elmondta, kedden a Clark Ádám téren megnyílik a Magyar Ízek utcája. Este 7 órakor megkezdődik az a kulturális programsorozat, amelynek részeként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes este 8 órakor mond beszédet.
Mint Kun Szabó István fogalmazott: az ünnepség "koronaékszereként" szerda reggel a Kossuth téren a tisztavatással folytatódnak az ünnepi rendezvények. A tisztavatás fél 9-kor a zászlófelvonással kezdődik, de már ezt megelőzően 8 óra után pár perccel katonai bemutatókkal és térzenével várják az érdeklődőket a Parlament előtti térre. Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntője után a honvédtisztjelöltek leteszik esküjüket, majd Áder János köztársasági elnök mond ünnepi beszédet.
A vezérőrnagy a programok közül kiemelte még a 18 órakor kezdődő Szent Jobb körmenetet, s az azt megelőzően 17 órakor a Szent István bazilikánál tartandó szentmisét is.
Az esti tűzijáték előkészületei is ütem szerint haladnak - emelte ki a helyettes államtitkár. Kitért arra is, hogy gyorsított eljárásban kiválasztott pirotechnikai cég, a Leskovics Pirotechnika Kft. csaknem 150 millió forintból valósítja meg a zenével színesített mintegy fél órás tűzijátékot, amelyet Dunán három - az Erzsébet híd és a Lánchíd között egy, a Lánchíd és a Margit híd között két - uszályról, valamint a Lánchídról lőnek majd fel.


A honvédelmi tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az egész ünnepi sorozat alatt folyamatosan működik az operatív törzs. Idén egy kihelyezett vezetési pontot telepítenek közvetlenül a tűzijáték mellé.
Az operatív törzs vezetője fél óránként kap előrejelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálattól, s jelentéseket az ünnepi rendezvények szervezésében részt vevő többi szervtől. A beérkezett adatok elemzése alapján dönti el az operatív törzs vezetője dönti el, hogy biztonságosan lebonyolíthatók-e az egyes programok.

A vezérőrnagy közölte, a szervezők biztonsági szempontból is minden eshetőségre felkészültek, a biztosítási tervek kész vannak. Szükség esetén a tűzijátékot bármikor leállíthatják, és idén - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - a rakpartokon nem kapcsolják le a közvilágítást.

A sajtótájékoztatón Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője azt mondta: a kedd reggeli mérések alapján egy hullámzó frontálzóna éri el az országot, amelynek hatására szerdán délután, kora este nagy valószínűséggel Budapest és Pécs, s az Északi-középhegység térségében 50-100 kilométeres körzetében lehet számítani lokálisan záporokra, zivatarokra.

A kedd reggeli adatok alapján Budapest térségében szerda délután, kora este, illetve az éjszakai órákban várhatók záporok, zivatarok, így a tűzijáték idején úgy tűnik stabilabb légkör alakul ki, amikor nem valószínű zápor, zivatar. Ugyanakkor - jelezte - ennyi idővel az esemény előtt még nem lehet biztosan megmondani, a tűzijáték idején lesz-e zivatar. Ezért mindenkinek azt ajánlja, hogy folyamatosan figyeljék a meteorológiai szolgálat által kiadott előrejelzéseket, veszélyjelzéseket.

A meteorológiai szolgálat is részt vesz a rendezvény biztosításáért felelős operatív törzsben, s idén az egyik uszályra, amelyről a tűzijátékot lövik fel, egy mobil szélmérő állomást is telepíttek - tette hozzá Varga László. A meteorológus azt mondta: alapesetben nem várható viharos szél, csak zivatar környezetében lehetnek viharos széllökések. Így, ha a fővárosban nem lesz zivatar, semmi sem akadályozza a tűzijáték lebonyolítását.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.