brusszel


Túléli a Yahoo! az Alibaba kibocsátást?

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.08.23  12:00   
mail
nyomtatás
A főként keresőhirdetésekből élő cégnél egyelőre a Google-től igazolt Marissa Mayer sem tudta megfordítani a negatív folyamatokat. A startupfelvásárlási versenybe tavaly beszálltak ugyan a Tumblr közösségi oldal megvételével, de ez egyelőre csak marketingelőnyt hozott.
Bár az elsőkből nem lesznek mindig utolsók, valami ilyesmi történt az internet hajnalán messze piacvezető kereső és webes megaszolgáltató Yahoo!-val. Hosszú évek óta éppúgy a felső ligában maradásért küzd, akár az elektronikában a japán Sony és Panasonic vagy a telefonpiacon a finn Nokia (amely önálló cégként el is vesztette ezt a harcot). Az egykori Google-szóvivő és -vezető, a 39 éves Marissa Mayer a kinevezése óta eltelt két hosszú évben sem tudott csodát tenni a Yahoo! élén. Mindeddig nem volt képes megállítani a 12 200 embert foglalkoztató, tavaly is még közel 4,7 milliárd dolláros (mintegy 1100 milliárd forintos) árbevételű internetes mamutvállalat piacvesztését és profitjának csökkenését.

Persze azért még a legnagyobbak közé számít a Yahoo!, ám pár hete ismét nagy csalódást okozott a Wall Streeten, amikor 24 százalékkal csökkenő online hirdetési bevételről adott számot a második negyedévben. Ráadásul közben az egyik fő mutató, az üzemi eredmény 72 százalékkal (!) esett az egy esztendővel korábbihoz képest. Ezt még talán el is fogadnák a befektetők az erős versenyben, de ezzel párhuzamosan - dacára az általa kínált jó áraknak - a Yahoo! piaci részesedése is egyre csökken, kulcsmutatói pedig évről évre romlanak. Az árfolyam ugyan az elmúlt két évben szépen alakult, de elemzők szerint ez elsősorban a társaság 24 százalékos Alibaba-részesedésének, illetve kisebbrészt az olyan felvásárlásoknak szól, mint a tavalyi Tumblr-ügylet (Jó pénzért blogoltak - Figyelő, 2013/22. szám).

Ronald Josey, a neves JPMorgan Securities elemzője a Reutersnek a minap nyilatkozva meg is jegyezte: „Jó dolog olyan részvényt tartani, ami egy olyan gyorsan növekvő vállalatban tart részesedést, mint az Alibaba, ám ez csak egy dolog."

A teljes elemzést megtalálja a Figyelő 2014/34-ik számában most csütörtöktől, vagy előfizetőként online is elolvashatja a Juhujj,de nagy a baj! cím alatt.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200