brusszel


Drágább lehet az élelmiszer az orosz importtilalom miatt

Figyelő Online
2014.08.21  12:30   
mail
nyomtatás
Oroszország egyes részein emelkednek az élelmiszerárak, feltehetően a nyugati élelmiszerekre elrendelt állami behozatali-tilalom rontja a helyzetet.
Hat százalékkal emelkedett a feldolgozott termékekhez felhasznált sertéshús ára Moszkvában az orosz importtilalom augusztus eleji elrendelése óta - jelentette a Kommerszant orosz üzleti napilap. Szentpéterváron az élelmiszerárak 10 százalékkal drágultak, a legtöbb helyen még a szankciók életbelépése előtt.  

Moszkva azért rendelt el tilalmat egyes nyugati élelmiszerekre, mert a fejlett országok több szankciót is életbe léptettek Oroszország ellen az ukrán válság miatt.

Anatolij Kotov, a szentpétervári kormányzó gazdasági főtanácsadója szerint a sertéshús 23,5 százalékkal, a csirkehús 25,8 százalékkal drágult.

Mindez annak fényében érdekes, hogy az orosz miniszterelnök, Dimitrij Medvegyev hétfőn még arról beszélt, hogy nem számít áremelkedésekre vagy áruhiányra a tilalmak miatt. Hozzátette azt is: reméli, az egy évre elrendelt tilalom nem tart túl sokáig.

„Szűk választék"
Nina Oding, a nagyváros Leontief Centre intézetének közgazdásza szerint helytelen „az állam ügyfogyott erőfeszítései az árak szabályozására". Elmondta: a hasonló törekvések már a szovjet időkben is megbuktak, amikor az áruk egyszerűen eltűntek a polcokról. Nem történt másképpen az 1990-es évek Oroszországában sem.

„Szűkülő áruválaszték, egyre több kizárólagos helyzetbe kerülő szállító, áremelkedések - sorolta a várható következményeket az RBK üzleti portálnak, hozzátéve, hogy feltehetően "még csak a folyamat kezdetét látjuk."

Oroszország távol-keleti térségében nagyobb mértékben emelkedtek az árak, mint Oroszország nyugati nagyvárosaiban- jelentette a Kommerszant.

Egy régiós mezőgazdasági tisztviselő, Nyikolaj Boriszov azt nyilatkozta, hogy a sajt 10 százalékkal, a hús pedig 15 százalékkal lett drágább Szahalin szigetén. A csirkecomb ára ennél is nagyobb mértékben, 60 százalékkal emelkedett.

Primorje-ben a kínai alma ára harmadával, néhány húsféle 26 százalékkal, a hal 40 százalékkal drágult.

Az orosz tilalom nagyszámú, nyugatról importált élelmiszerre kiterjed, néhány kategória azonban - nevezetesen az alkoholtartalmú italok, babatápszerek, háziállat - kedvencek takarmányai, kávé és oliva olaj - kivételnek számít. A friss gyümölcs - és zöldség behozatalának tilalma különösen sérti Litvánia és Lengyelország, Oroszország nyugati szomszédainak érdekeit.

Az EU és az USA szankciói Oroszország vezető hivatalnokait és alapvető gazdasági szektorait, különösképpen az energia - és pénzügyi ágazatot célozzák, mivel a nyugati vezetők azzal vádolják a Kreml-t, hogy az oroszbarát szeparatisták támogatása révén aláássák Kelet-Ukrajna államrendjét.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.