brusszel


AK Nyomda néven működik tovább az Akadémia Nyomda

Figyelő Online
2014.08.21  16:02   
mail
nyomtatás
Az egykori Akadémiai Nyomda Kft. mostantól AK Nyomda Kft. néven működik tovább - közölte a vállalat tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csütörtökön az MTI-vel.
A cégnév átalakítása más változást nem eredményez, a nyomda továbbra is a megszokott tevékenységével, személyi állományával, gyártókapacitásával áll a partnerek rendelkezésére.

A nyomda az idén eddig 160 ezer könyvet és 6 millió dossziét gyártott, 140 millió forintos éves nettó árbevételre számít, amelyből augusztusig már 100 millió realizálódott - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Az 1952-ben alapított, új névre keresztelt AK Nyomda Kft. főként tudományos könyveket és tankönyveket készít. A kezdetekben az Akadémiai Kiadóval együtt működött, majd az 1996. évi szétválást követően önállóan végezte - és végzi napjainkig - szakmai tevékenységét.

A társaság az MNV kizárólagos tulajdona, nettó árbevétele a 2012-ben elért 123,95 millió forintról tavaly 82,74 millió forintra csökkent, azonban a két évvel ezelőtti 36,21 millió forintos veszteségét 2013-ban 22,23 millió forintra mérsékelte a nyomda.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságnyomda

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200