brusszel


Felfordítják Rákosmente közlekedését

Figyelő Online
2014.08.22  12:27   
mail
nyomtatás
Októbertől jelentősen átalakul Rákosmente közlekedése. A BKK tájékoztatása szerint több új járatot indítanak és több régebbi megszokott járat pedig új útvonalon jár majd és elindítják a Telebuszokat is.
Októbertől jelentősen átalakul Rákosmente közlekedése. Az érintett térségek az Akadémiaújtelep, Kőbánya, Kispest, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr valamint Rákoskert lesznek. A BKK tájékoztatása szerint több új járatot indítanak és több régebbi megszokott járat pedig új útvonalon jár majd. A változásban érintett járatok a 68-s, 95-ös 97E, 161-es, 161A, 162-es, 162A, a 168E, 169E, , 201E, 202E, 261E, 262-es. Új járatok a 161E, 168-as, 195-ös, 268-as, 269-es, 297-es, 298-as buszok. Rákoscsaba térségében pedig elindul a Telebusz rendszerben, melyek feladata a kertvárosi lakóterületekből a Budapest - Hatvan vasútvonalra történő ráhordás megvalósítása. Rákosmente autóbusz-hálózatát legutóbb 2008 nyarán alakították át, az azóta eltelt hat év utasforgalmi tapasztalatai azt mutatják, hogy bizonyos járatok a szükségeshez képest kevés férőhelyet biztosítanak, míg más vonalak túlzónak, feleslegesnek bizonyulnak. A BKK augusztus 31-ig várja az utazóközönség észrevételét a rákosmenti közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatban.

Változás rövid leírása:

• Rákoscsaba térségében új, vasúti ráhordó járatokat szervezünk. Két járat Rákoscsaba vasútállomástól indulva tárja fel Rákoscsaba déli és keleti területeit, míg a harmadik járat Rákoscsaba-Újtelep vasútállomástól indulva tárja fel Rákoscsaba nyugati területeit. Tekintettel Rákoscsaba belső utcáinak szűk keresztmetszetére, nagyméretű járművek helyett az új vasúti ráhordó vonalakon mikrobuszokat tervezünk forgalomba állítani.

• A jelenleg Örs vezér tere M+H és Rákoskeresztúr, városközpont között, és onnan tovább közlekedő 97E és 169E, valamint a 261E gyorsjárat kínálatát bővítjük, utóbbi útvonalát meghosszabbítjuk a Péceli út - Csabagyöngye utca - Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca útvonal érintésével Maglód, Auchan áruházig. A 97E, 169E és a 261E járatok mellett 161E jelzéssel új gyorsjáratot is indítunk, mely az Örs vezér terétől a XVII. kerület központján át a Péceli út - Csabagyöngye utca - Zrínyi utca útvonalon éri el a Kucorgó teret, majd onnan bejárja a Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca - Pesti út hurokútvonalat.
Az eddigi 97E, 169E és a csak reggel közlekedő 261E helyett ezentúl négy járat, a 97E, a 169E és az új 161E és 261E együttesen nagyobb kapacitást fog adni a jelenleginél, azaz sokkal több lesz a gyorsjárati vonalakon a felkínált ülőhelyek száma.

• A Jászberényi úton közlekedő 161-es, 161A, 162-es, 162A és 262-es járatokat jelentősen átalakítjuk. A 161-es és a 162-es járatok útvonala Rákoskeresztúr városközpontig rövidül, mivel ezen járatok szerepét a kerület központjától keletre található térségben, Rákoscsabán és Rákoskerten más járatok - jellemzően az Örs vezér teréig közlekedő új gyorsjáratok - veszik át. A Jászberényi úti betétjáratok beleolvadnak az alapjárati párjukba, tehát a 161A buszok helyett 161-es, a 162A és a 262-es járatok helyett a 162-es autóbuszok közlekednek.

• A 161-es és 161A járatokat összevonjuk, az új 161-es vonal Örs vezér tere M+H és Rákoskeresztúr, városközpont között közlekedik majd. A mai 161-es vonal Rákoskeresztúr, városközponttól keletre vezető szakaszát ezentúl az új 161E és 261E, valamint a 201-es és a 202-es gyorsjáratok szolgálják ki. A Kis utcai lakótelep megállóhelyet az új összevont 161-es járat nem fogja érinteni, viszont be fog térni Akadémiaújtelepre, az 525. térre mindkét irányban, megadva a térség Örs vezér terei és kerületközponti kapcsolatát. Ez utóbbi betérésre két útvonal-változatot is vizsgáltunk, melyek kapcsán várjuk ügyfeleink észrevételeit.

• A 162-es és a 262-es járat útvonalát Kőbánya felől szintén Rákoskeresztúr, városközpontig rövidítjük, mivel a XVII. kerület keleti részén az eddigi útvonalát az új 161E és 261E gyorsjáratok fogják bejárni, nagyobb kapacitást biztosító járművekkel, sűrűbb követést megvalósítva. A 162A és a 262-es járatok helyett is 162-es jelzéssel indulnak majd az autóbuszok, melyek követési idejét az utasforgalmi igényekhez igazítjuk.

• 195-ös jelzéssel új járatot indítunk Puskás Ferenc Stadion M végállomástól Kőbányán át, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház érintésével a Kozma utcán keresztül Rákoskeresztúr, városközpontig. Az új 195-ös autóbusz a Puskás Ferenc Stadion M - Új köztemető szakaszon a 95-ös útvonalán halad majd végig, így a 95-ös menetrendjét némiképp módosítjuk a hangolt közlekedés megvalósítása érdekében.

• A 168E járatot úgy alakítjuk át, hogy csúcsidőszakban a forgalmasabb irányban (reggel Örs vezér tere felé, délután Rákoshegy felé) minden második menet az ipartelepet elkerülve gyorsabb útvonalon közlekedik. Ezáltal 168-as jelzéssel közlekednek a buszok a jelenlegi 168E útvonalán teljes üzemidőben, míg ezt kiegészítve reggel Örs vezér tere felé, délután pedig Rákoshegy felé 168E jelzéssel az Ezüstfa utcai betérő elhagyásával új, a Tündérfürt utca - Jászberényi út útvonalon közlekedik minden második autóbusz. Az Ezüstfa utcai kitérő elhagyásával a legforgalmasabb időszakban megvalósul a gyorsabb közlekedési lehetőség Rákoshegy, illetve a Helikopter lakópark és Örs vezér tere M között, illetve az ipartelepi részt kevésbé zsúfolt járművek fogják kiszolgálni.

• A 201E és 202E járatok rendszerét oly módon tervezzük átalakítani, hogy a Rákoscsaba és Rákoskert felé vezető kétirányú hurok helyett a módosuló jelzéssel ellátott járatok Rákoscsaba vasútállomásig közlekednek. A járatok számjelzése 201-esre, illetve 202-esre módosul, ugyanakkor Rákoskeresztúr központja és Kőbánya-Kispest között a gyorsjárati jellegük megmarad.

• A 201-es járat mindkét irányban a Csabai út - Péceli út - Rákoscsaba utca, míg a 202-es járat a Pesti út - Zrínyi utca - Rákoscsaba utca útvonalon éri el a vasútállomást.

• A 202-es autóbuszok a késő esti órákban és hétvégén kora reggel nem közlekednek. A 201-es csak a reggeli csúcsidőszakban közlekedik. A délutáni csúcsidőszakban a 201-es járat helyett a Kőbánya-Kispest M végállomástól csak Rákoskeresztúr, városközpontig közlekedő 202A jelű betétjárat üzemel. Az új 201-es és 202-es járatok az eddigi közlekedési rendhez képest sűrűbb közlekedési kapcsolatot fognak nyújtani a XVII. kerület és Kőbánya-Kispest között.

• A 68-as járat Újhegyi lakótelep és Akadémiaújtelep közötti szakaszának alacsony kihasználtsága miatt, illetve a vele párhuzamosan közlekedő 201-es és 202-es járatok sűrítését figyelembe véve a 68-as járat közlekedési rendjét módosítjuk. A Kispestről az Akadémiaújtelepig közlekedő 68-as buszok járatsűrűségét a valós forgalmi igényekhez igazítjuk, emellett új betétjáratot indítunk Kispest, Vas Gereben utca és az Újhegyi lakótelep között 68A jelzéssel. A 68-as és a 68A autóbuszok a vonal legforgalmasabb szakaszán, a Kispest - Kőbánya-Kispest - Újhegyi lakótelep relációban együttesen biztosítják a jelenleg is megszokott, gyakori járatsűrűségű szolgáltatást. Akadémiaújtelepen a mindkét irányban betérő 161-es járat pótolja a 68-as kieső kapacitását, bővítve a közvetlen eljutási lehetőségek számát.

• A késő esti időszakban, valamint hétvégén kora reggel a 201-es, 202-es és a 68-as, 68A járatok helyett új, összevont járatot indítunk 268-as jelzéssel Kispest, Vas Gereben utca és a Zrínyi utca között, Rákoscsabán a 202E jelenlegi hurokútvonalán. A 268-as buszok nem térnek be Akadémiaújtelepre, ebben az időszakban ennek kiszolgálását a 161-es járat biztosítja.

• Az alacsony utasforgalom, illetve a környezetterhelés mérséklésének szándéka miatt a 46-os járat ezentúl csak igényvezérelt módon teszi meg a Rákoshegy vasútállomás - Helikopter lakópark útvonalat
Útvonal: Az új, vasúti ráhordó járatok

• 269-es jelzéssel új járat indul Rákoscsaba vasútállomás és a Színes utca között a Rákoscsaba utca - Zrínyi utca - Szánthó Géza utca - Göcsej utca - Csabamező utca - Gerecsehida utca - Ebergény utca - Péceli út útvonalon.

• 297-es jelzéssel új járatot indítunk Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás és Pajta utca között a Szabadság sugárút - Pajta utca, visszafelé a Lemberg utca - Árkádos utca - Szabadság sugárút útvonalon.

• 298-as jelzéssel új járatot indítunk Rákoscsaba vasútállomás és a Szárazhegy köz között a Rákoscsaba utca - Zrínyi utca - Szigetcsép utca - Szárazhegy köz, visszafelé a Szárazhegy út - Barnabás utca - Szigetcsép utca - Zrínyi utca - Rákoscsaba utca útvonalon.

Az Örs vezér tere - XVII. kerület közötti gyorsjáratok

• A 97E és a 169E járatok útvonala változatlan.

• A 261E járat útvonalát meghosszabbítjuk Rákoskeresztúr, városközponttól a korábbi 162-es járat útvonalán, a Csabai út - Péceli út Lemberg utca - Csabagyöngye utca - Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca - Pesti út útvonalon Maglód, Auchan áruházig. A járat Örs vezér tere felé az Auchan áruháztól a Kucorgó térig a Pesti úton közlekedik.

• Új járatot indítunk 161E jelzéssel Örs vezér tere M+H és Rákoskert között. Az Örs vezér tere és a Csabai út között a 169E-vel azonos útvonalon, majd a Lemberg utca - Csabagyöngye utca - Zrínyi utca útvonalon éri el a Kucorgó teret. A Kucorgó tértől bejárja a Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca - Pesti út hurokútvonalat.
A Jászberényi úti alapjáratok

• A 161-es járat útvonala Rákoskeresztúr, városközpontig rövidül, mivel a XVII. kerület külső részében szerepét más járatok veszik át. Az autóbusz továbbra is a Fehér út - Élessarok - Jászberényi út - Pesti út útvonalon közlekedik Rákoskeresztúr felé, viszont betérést tesz Akadémiaújtelepre. Az 525. tér elérése érdekében két útvonalváltozatot is lehetségesnek látunk:
o Az A változat szerint az autóbuszok a Jászberényi út - 501. utca - 525. tér - 516. utca - 523. utca - Pesti út útvonalon tárják fel Akadémiaújtelepet.
o A B változat szerint az autóbuszok betérést tesznek az 525. térre, tehát mindkét irányban oda-vissza az 501. utcán haladnak az 525. tér és a Pesti út között.
A 161A járat helyett is 161-es autóbuszok fognak közlekedni.

• 162-es járat útvonala rövidül, mert szerepét Rákoscsabán és Rákoskerten a 161E és a 261E gyorsjárat veszi át. A 162-es buszok Kőbánya alsó vasútállomástól csak Rákoskeresztúr, városközpontig közlekednek, a jelenlegi útvonalukon. A 162A és a 262-es járatok beleolvadnak az új 162-es járatba.

A 168E járat megosztása

• Az új 168-as járat a korábbi 168E járat útvonalán közlekedik.

• A 168E járat útvonala megváltozik, a Tündérfürt utca és a Jászberényi út között nem érinti egyik irányban sem a Napmátka utca - Ezüstfa utca - Csillagvirág utca - Bogáncsvirág utca - Tarkarét utca útvonalat.

A 68-as, a 201E és a 202E járatok átszervezése

• A 68-as járat útvonala nem változik

• Új járatot indítunk 68A jelzéssel Kispest, Vas Gereben utca és Újhegyi út, Sportliget között a Vas Gereben utcától a Sibrik Miklós útig a 68-assal azonos útvonalon, majd tovább Sibrik Miklós út - Mádi utca - Újhegyi út útvonalon, visszafelé teljes mértékben a 68-as járattal azonos útvonalon.

• Új járatot indítunk 268-as jelzéssel Kispest, Vas Gereben utca és Rákoscsaba között a Vas Gereben utcától a Jászberényi útig a 68-assal azonos útvonalon, tovább a Pesti út - Zrínyi utca - Péceli út - Csabai út - Pesti út hurokútvonalon.

• A 201E járat 201-es jelzéssel közlekedik, útvonala Kőbánya-Kispest M és a Csabai út között változatlan, onnan tovább a Péceli út - Rákoscsaba utca útvonalon éri el Rákoscsaba vasútállomás végállomást. Kőbánya-Kispest felé a Rákoscsaba utca - Péceli út - Csabai út útvonalon éri el jelenlegi útvonalát, hurokútvonala megszűnik, a Zrínyi utca felé a 202-es járat közlekedik a továbbiakban.

•A 202E járat 202-es jelzéssel közlekedik, útvonala Kőbánya-Kispest M és a Zrínyi utca között változatlan, onnan tovább a Rákoscsaba utcán át éri el Rákoscsaba vasútállomás végállomást. Kőbánya-Kispest felé is a Rákoscsaba utca - Zrínyi utca - Pesti út útvonalon közlekedik.


• Új járatot indítunk 202A jelzéssel Kőbánya-Kispest M és Rákoskeresztúr, városközpont között a jelenlegi 201E és 202E útvonalán.
Az új 195-ös járat


• Új járatot indítunk 195-ös jelzéssel Puskás Ferenc Stadion M és Rákoskeresztúr, városközpont között. A 195-ös buszok a Puskás Ferenc Stadion M és Új köztemető között a 95-össel azonos útvonalon, onnan tovább a Kozma utca - Jászberényi út - Pesti út útvonalon közlekednek.


Megállóhely: Az új, vasúti ráhordó járatok

• A 269-es, 297-es és 298-as mikrobuszjáratoknak a tömegközlekedési hálózatba bevont új útvonalon fel- és leszállópontokat jelölünk ki. Ezek pontos elhelyezkedéséről, számosságukról később döntünk.

Az Örs vezér tere - XVII. kerület közötti gyorsjáratok
• 97E, 169E: nem változik
• 161E, 261E: Örs vezér tere és Rákoskeresztúr, városközpont között a 261E járat jelenlegi megállási rendje szerint, Rákoskeresztúr, városközponttól keletre minden érintett megállóhelyet kiszolgálva közlekedik

A Jászberényi úti alapjáratok


• 161: minden érintett megállóhelyet kiszolgál, a tervezettek szerint nem tér be a Kis utcai lakótelephez (a jelenlegi 161A végállomása), érinti Akadémiaújtelep belső részén található megállókat.
• 162: minden érintett megállóhelyet kiszolgál

A 168E járat megosztása

• 168E: nem érinti a Kollégium, Csillagvirág utca / Bogáncsvirág utca, Ezüstfa utca / Csillagvirág utca és a Tűzoltóság megállóhelyeket

• 168-as: a 168E jelenlegi megállóhely-kiosztása szerint közlekedik.


A 68-as, a 201E és a 202E járatok átszervezése

• 201, 202, 202A: Kőbánya-Kispest M és Rákoskeresztúr, városközpont között a 201E és a 202E mai megállási rendje szerint közlekedik, Rákoskeresztúr, városközponttól keletre minden érintett megállóhelyet kiszolgál. A XVII. kerület irányába közlekedő autóbuszok új megállóhelyet kapnak Kőbánya-Kispesten a felüljáró előtt annak érdekében, hogy a Jászberényi út felé haladó 201-es és 202-es buszokra és a 68-as járatra azonos megállóhelyen lehessen felszállni.

• 68: megállóhely-kiosztása nem változik

• 68A: az útvonalán található összes megállót kiszolgálja, a 68-as vonalon kívül a Mádi utcában megáll a 185-ös járat megállóiban is

• 268: az útvonalán található összes megállót kiszolgálja.

Az új 195-ös járat

• Az új 195-ös járat a Puskás Ferenc Stadion M és Új köztemető között a 95-ös buszokkal azonos megállóhelyeket érint, onnan tovább a Kozma utca - Jászberényi út - Pesti út - Rákoskeresztúr, városközpont útvonalon is minden érintett megállót kiszolgál
Üzemidő és követési idő: Az új, vasúti ráhordó járatok

• 269, 297, 298: csak hétköznap, csúcsidőszakban és napközben közlekedik, 30 percenként. Menetrendje igazodik a Budapest - Hatvan vasútvonalon közlekedő személyvonatok indulási és érkezési időpontjaihoz.
Az Örs vezér tere - XVII. kerület közötti gyorsjáratok

• 97E: mindennap teljes üzemidőben közlekedik. A reggeli csúcsidőszakban az eddigiekhez képest sűrűbben, 5 percenként tervezzük indítani. Hétköznap délután 7-8 percenként, napközben és hétvégén 15 percenként indul.

• 169E: üzemideje és követési ideje nem változik, a csúcsidőszakban 7-8 percenként, napközben és hétvégén jellemzően 15 percenként fog közlekedni.

• 161E: a reggeli csúcsidőszakban 15 percenként, napközben, délután és hétvégén jellemzően 30 percenként tervezzük közlekedtetni, mindennap teljes üzemidőben. Amikor a 261E járat nem közlekedik, a 161E autóbuszok 20 percenként indulnak.

• 261E: mindennap a reggeli és késő esti órák kivételével közlekedik, 30 percenként. Üzemszünetében - amikor az Auchan áruházhoz nem közlekednek az autóbuszok - a 161E gyorsjárattal lehet utazni az Örs vezér tere - Rákoscsaba - Rákoskert útvonalon.

A Jászberényi úti alapjáratok
• 161: minden nap teljes üzemidőben közlekedik, a csúcsidőszakban 10 perces, hétköznap napközben 15 perces, hétvégén 20 perces járatsűrűséggel.

• 162: csak hétköznap közlekedik, a reggeli csúcsidőszakban 20 percenként, egyébként 30 percenként.
A 68-as, a 201E és a 202E járatok átszervezése

• 201: csak hétköznap reggel közlekedik, 10 percenként.

• 202: a késő esti órákban és hétvégén kora reggel nem közlekedik. A reggeli csúcsidőszakban 10 percenként, egyéb időszakokban 15 percenként indul.

• 202A: sűrítő jelleggel, csak hétköznap délután, a 201-es járat helyett közlekedik, 15 percenként.

• 68: a késő esti órákban és hétvégén kora reggel nem közlekedik. A reggeli csúcsidőszakban 20 percenként, egyéb időszakban 30 percenként közlekedik.

• 68A: a késő esti órákban és hétvégén kora reggel nem közlekedik. A reggeli csúcsidőszakban 10 percenként, egyéb időszakban 10-20 percenként közlekedik.

• 268: csak a késő esti órákban és hétvégén kora reggel közlekedik, jellemzően 20 percenként.
A 168E járat megosztása

• Az egyszerűsített útvonalú 168E járat hétköznap reggel csak az Örs vezér tere felé közlekedik, 15 percenként, délután pedig csak Rákoshegy felé indul, jellemzően 20 percenként.

• 168-as: mindennap teljes üzemidőben (a 168E jelenleg érvényes üzemidejében) közlekedik. A 168E gyorsjárattal hangoltan, együttesen a mostani gyakoriságot biztosítja az Örs vezér tere és Rákoshegy között.
Az új 195-ös járat

• Az új 195-ös buszok hétköznap üzemkezdettől kb. 21:00 óráig, hétvégén kb. 7:00 és 21:00 óra között közlekednek, tervezetten 30 percenként.

• A 95-ös járat üzemideje nem változik. Jellemző követése némiképp módosul, a 195-ös menetekkel együtt a Puskás Ferenc Stadion és az Új köztemető között a jelenlegi sűrűségű kiszolgálást fogja biztosítani minden időszakban.
46-os járat

• Az üzemidő és követési idő nem változik, de Rákoshegy vasútállomás és a Helikopter-lakópark között igényvezérelt közlekedési rend lép életbe.
Rákoscsaba térségében három új járatot tervezünk indítani Telebusz rendszerben, melyek feladata a kertvárosi lakóterületekből a Budapest - Hatvan vasútvonalra történő ráhordás megvalósítása. Az új járatok a tömegközlekedéssel eddig ki nem szolgált térségben jelennek meg. A tervezett útvonal jelentős részén a forgalomtechnikai feltételek, az úthálózati sajátosságok nem teszik lehetővé a nagyméretű autóbuszok közlekedését, ezért itt Telebusz rendszerben üzemelő mikrobuszokat - melyek zaj- és környezetterhelése lényegesen kisebb, mint a nagyobb autóbuszoknak - állítunk forgalomba. Két járat Rákoscsaba vasútállomástól indulva tárja fel Rákoscsaba déli és keleti területeit, míg a harmadik járat Rákoscsaba-Újtelep vasútállomástól indulva járja be Rákoscsaba nyugati területeit. 269-es jelzéssel új járatot javaslunk indítani Rákoscsaba vasútállomás és a Színes utca között a Rákoscsaba utca - Zrínyi utca - Szánthó Géza utca - Göcsej utca - Csabamező utca - Gerecsehida utca - Ebergény utca - Péceli út útvonalon. Rákoscsaba déli lakóterületeinek kiszolgálása és vasúti kapcsolatának biztosítása érdekében 298-as jelzésű új járat indul Rákoscsaba vasútállomás és a Szárazhegy köz között a Rákoscsaba utca - Zrínyi utca - Szigetcsép utca - Szárazhegy köz, visszafelé a Szárazhegy út - Barnabás utca - Szigetcsép utca - Zrínyi utca - Rákoscsaba utca útvonalon. Rákoscsaba középső részének feltárását és onnan a vasúti kapcsolatot az új 297-es mikrobusz-járat fogja biztosítani, amely Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás és Pajta utca között a Szabadság sugárút - Pajta utca, visszafelé a Lemberg utca - Árkádos utca - Szabadság sugárút útvonalon közlekedik. Mindhárom tervezett kisbuszos vonalon az újonnan feltárt lakóterületeknél ún. fel- és leszállópontokat jelölünk ki, a mikrobusz méretéből adódóan nincsen szükség, továbbá az útszerkezeti sajátosságok miatt nincs is elegendő hely a legtöbb esetben nagyobb, hagyományos megállóhelyek kiépítésére. A fel- és leszállópontok pontos elhelyezkedéséről a későbbiek folyamán döntünk. A járatok menetrendjét úgy határozzuk meg, hogy reggeli időszakban a Keleti pályaudvar felé közlekedő személyvonatokra, délután pedig a Keleti pályaudvar felől beérkező személyvonatokról valósuljon meg a csatlakozás. A követési idő igazodik a vasúti menetrendhez, tehát a 269-es, 297-es és 298-as kisbuszokat jellemzően 30 percenként tervezzük indítani. Az új járatokat Telebusz rendszerben egyelőre kizárólag hétköznap javasoljuk közlekedtetni.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.