brusszel


Élőlánccal tiltakoztak barnaszénbányák nyitása ellen a lengyel-német határon

Figyelő Online
2014.08.24  15:23   
mail
nyomtatás
Több ezer lengyel és német környezetvédő aktivista és helyi lakos élőláncot alkotva tüntetett a lengyel-német határon a Lengyel Energetikai Csoport (PGE) országos áramszolgáltató cég által létesítendő barnaszénbányák ellen - közölte vasárnap a wnp.pl lengyel gazdasági hírportál.
A hírportál az előző esti tüntetés szervezőinek beszámolójára hivatkozva azt írta, hogy Gubin közelében 7500 ember alakított élőláncot.

A PGE Lengyelországban Gubin és Brody területén létesítene szénbányát. Németországban pedig - a Rzeczpospolita című napilap értesülése szerint - már jóváhagyták a Cottbus és Görlitz környékén működő bányák kiterjesztését.
Donald Tusk miniszterelnök májusban éppen Gubinban jelentette ki, hogy a PGE bányaépítési terve része az ország energiabiztonsági stratégiájának.

A wnp.pl arra is emlékeztetett, hogy a nyugat-lengyelországi barnaszénbányák tervei ellen nem először tüntettek. Az előző tiltakozó akciót április 8-án tartották a varsói miniszterelnöki hivatal előtt.
A beruházás ellenzői nem értenek egyet a bányanyitással, mert az 2-3 ezer ember áttelepítését és 15 falu lerombolását vonná maga után, valamint a falvakhoz tartozó szántóföldek és erdők kiirtását. A bányalétesítési tervek támogatói viszont egyebek között azzal érvelnek, hogy a beruházás kétezer új munkahelyet jelent, és az önkormányzatok is jelentős többletjövedelemhez juthatnak.

A lengyel rádió által közzétett adatok szerint az érintett területen 1,6 milliárd tonna barnaszéntartalék található.
A Rzeczpospolita úgy tudja, hogy az eddig még nem engedélyezett bánya építése 2018-ban indulna, és a kitermelt szenet a 2025-2030 között felépítendő gubini erőmű használná fel.
A határ másik oldalán a Vattenfall társaság tulajdonában lévő Jänschwalde erőmű 3 ezer megawattos gyártókapacitással rendelkezik.

Lengyelországban a zöld aktivisták már több ízben tartottak sikeres tiltakozó akciót. A Rospuda-völgy védelmében például - az uniós szervekhez is folyamodva - 2007-ben megakadályozták a Via Baltica autópálya Augustów környéki szakaszának felépítését.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.