brusszel


Vállalkozásba menekültek az osztrák munkanélküliek

Figyelő Online
2014.08.25  09:11   
mail
nyomtatás
Ausztriában csaknem 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek tavaly, amelyek közül a becslések szerint 3300 öt év múlva is a piacon lesz – közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (Arbeitsmarktservice, AMS).
Az osztrák munkaerő-piaci helyzet alakulásával foglalkozó szervezet ismertette: az elmúlt nyolc évben az egykori munkanélküliek által alapított cégek összesen csaknem 30 ezer további munkahelyet teremtettek, főleg a gasztronómia, az építőipar és az oktatás területén.

Az AMS programjáról már elmondható, hogy fontos tényezője az osztrák munkaerőpiacnak és a gazdaságpolitikának – mondta Johannes Kopf a szervezet vezetője. A munkaügyi szolgálat 1998 óta működteti a cégalapítást támogató programját, amely segítségével az elmúlt tizenhat évben 65 ezer új cég jött létre. Ezek 14 százalékát egykori munkanélküliek alapították – közölték. Az AMS a cégalapítással kapcsolatos tanácsadásban, továbbképzésben és utógondozásban segít, és az alapító számára még fél évig munkanélküli segélyt biztosít. A szervezet tavaly 16,8 millió eurót (nagyjából 5,2 milliárd forint) fordított a cégalapítást ösztönző programra, ez az 5100 újonnan alapított cég esetében 3647 eurót (több mint 1,1 millió forint) jelent.

A korábban munkanélküliek által létrehozott vállalkozások 75 százaléka éli meg a harmadik, 64 százalékuk az ötödik évet. Ez az arány jobb, mint az egyéb vállalkozások esetében, ugyanis ott ez a szám 74 és 62 százalék – olvasható a Die Presse című konzervatív osztrák napilapban. A céget alapító egykori munkanélküliek átlagosan 38 évesek, hatvan százalékuk férfi és egy szakmát tanultak vagy középiskolát végeztek. Az AMS programja csak az igazán motiváltak támogatja, a cégalapítási ötletet pedig alaposan megvizsgálja.

Tapasztalataik szerint, akik már régóta munkanélküliek, azok ritkábban találják meg saját útjukat egy önálló vállalkozáson keresztül. Az alapítóknak általában az ötöde (21,5 százalék) volt egy évnél hosszabb ideig munkanélküli a saját cégük elindulása előtt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.