brusszel


Gazprom: korai még spekulálni

Figyelő Online
2014.08.25  10:39   
mail
nyomtatás
A Déli Áramlat szerbiai szakaszának építésével kapcsolatos előkészületek terv szerint zajlanak és korai spekulálni bármilyen új nyomvonal lehetőségéről - tudta meg a Tanjug a Gazprom képviselőitől.
Korai spekulálni a Déli Áramlat bármilyen új nyomvonalának lehetőségéről, mert a projekttel kapcsolatos szabályozási kérdések vitái különböző helyi és európai szinteken még folynak, közölte a Gazprom, arra a kérdésre válaszolva, hogy a Déli Áramlat kikerülheti-e Szerbiát.

A Déli Áramlat Társaság figyelemmel kíséri a gázvezeték szerbiai szakaszának építését, és úgy ítéli meg, hogy az előkészületek terv szerint haladnak, közölte a Gazprom illetékese. A nyomvonalat több évig tartó, részletes földtani, geofizikai és gazdaságossági vizsgálatok után alakították ki. A kiválasztott nyomvonal bizonyult kereskedelmi, környezetvédelmi, társadalmi - gazdasági és technikai követelmények szerint a legkönnyebben fenntarthatónak.

Néhány szerb médium idézte az orosz Vzglyad internet-portált, amely jelentette, hogy a Déli Áramlat gázvezeték Bulgária és Szerbia helyett Törökországon és Görögországon keresztül futhat Olaszország és Ausztria felé. A bolgár Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium ugyanis hétfőn úgy döntött, hogy minden munkálatot felfüggeszt addig, amíg a projekt nem kerül teljes összhangba az európai szabályokkal.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.