brusszel


Majdnem kétmilliárd forintnyi bírságot fizettek a bankok

Figyelő Online
2014.08.26  13:17   
mail
nyomtatás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintő díjemelési vizsgálatsorozatát, ennek során összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben hozott intézkedést. A pénzintézetek több ezer fogyasztó számára térítették, illetve térítik vissza a jogszerűtlenül megfizettetett díjat, költséget - közölte a jegybank kedden a honlapján.
Az MNB azt vizsgálta, hogy az intézmények 2012. január 1-je és 2014. május 23-a között a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit. A vizsgálatok négy szakaszban folytak, az utolsó, most lezárult körben 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot a jegybank. A közlemény szerint 35 esetben kötelezést tartalmazó intézkedéseket írt elő az intézmények számára, és ebből 33 esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabását is indokoltnak tartotta, összesen 216,5 millió forint értékben.

Az utolsó körben főleg takarékszövetkezeteket vizsgált a jegybank. Közülük a legnagyobb, 19,75 millió forintos bírságot a Rónasági Takarékszövetkezet kapta. A Rétköz Takarékszövetkezetnek 17,25 millió, az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.-nek 15 millió, a Pátria Takarékszövetkezetnek 14,25 millió, a Sajóvölgye Takarékszövetkezetnek 13,5 millió, az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezetnek 12,25 millió, a Zirci Takarékszövetkezetnek 10,5 millió forint bírságot kell megfizetnie.

Tizenegy takarékszövetkezetet 5 és 10 millió forint közötti bírság megfizetésére kötelezett a jegybank, a többieknek 1,5 és 5 millió forint közötti összegeket kell fizetniük. Az MNB közleménye emlékeztet, hogy a vizsgálatok korábbi szakaszaiban, 2014 márciusában 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki, ezt követően július elején 10 pénzügyi szervezet kapott 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot, július végén pedig 58 intézményre 386,5 millió forint bírságot rótt a jegybank.

Az MNB a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri a költségek, díjak változásait és vizsgálni fogja azok jogszerűségét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200