brusszel


Elvitték a profitot a kormány barátai

Figyelő Online - Baka F. Zoltán - Bucsky Péter - Kamasz Melinda
2014.08.28  07:01   
mail
nyomtatás
Nyereségük több mint 80 százalékát fizették ki osztalékként a stratégiai megállapodást kötött cégek az elmúlt négy évben. A kormányon belül vita van arról, mi legyen ezekkel a megállapodásokkal.
Nem teljesítenek kimagaslóan az állam által a stratégiai megállapodásokkal kiemelt cégek a profit újrabefektetése terén. A beszámolókból az tűnik ki, hogy az elmúlt négy évben 2831 milliárd forint üzemi eredmény mellett 2300 milliárdos osztalékot hagytak jóvá a társaságok. (Ez bő 81 százalék, az arány az adózott eredményhez viszonyítva is hasonló.) Ez nem éppen a magyar gazdaságba vetett hitüket fejezi ki.


Az NGM-ben nem örülnek

Azt hiszem, ideje átvizsgálni a stratégiai megállapodásokat - jegyezte meg a Figyelő munkatársának pár hete egy magas rangú pénzügyes kormányzati tisztségviselő. Akkoriban jelentette be a Microsoft, hogy lakatot tesz a komáromi Nokia-gyárra, míg a Magyar Telekom menedzsmentje 1700 fős leépítésről döntött. A július végi bejelentések megütközést váltottak ki a kabinetből, hiszen a megállapodások egyebek mellett a munkahelyek megtartásáról szólnak kellene, hogy szóljanak.


A nemzetgazdasági tárcánál tehát nincsenek megelégedve a megállapodásokkal, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban viszont úgy látják, hogy a világpiaci folyamatok gyakran eredményeznek olyan globális vállalati döntéseket, amelyek leépítéssel járnak. Erre pedig sem a magyar kormánynak, sem az adott magyarországi leánycégnek nincs befolyása. Ebből következően a külügy álláspontja szerint nincs szükség a megállapodások felülvizsgálatára.


Magyarország nem opció

A Figyelőnek óriáscégek névtelenséget kérő hazai vezetői az osztalék kivitelét természetesnek vették akkor, ha nincs beruházás, fejlesztés az adott országban. Márpedig egy vezető azt mondta: manapság Magyarország az ő központjában nem opció. Az is elhangzott: tenni kellene valami érdemit annak érdekében, hogy ne írjanak ennyi rosszat az országról, mert ez már pénzben mérhető károkat okoz.


A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap augusztus 28-án megjelent, idei 35. lapszámában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200