brusszel


Stagnált a munkanélküliség az Európai Unióban

Figyelő Online
2014.08.29  12:50   
mail
nyomtatás
Havi összehasonlításban nem változott a foglalkoztatási helyzet az Európai Unióban júliusban: szezonálisan kiigazítva 10,2 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy, mint júniusban, ugyanakkor a ráta mérséklődött a tavaly júliusi 10,9 százalékhoz képest - közölte pénteken az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A legnagyobb javulás Magyarországon volt a jelentés szerint.
Az eurózóna 18 államában júliusban a júniusi szinten, 11,5 százalékon maradt a munkanélküliség. Tavaly júliusban az eurózónában 11,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

Az Eurostat becslése szerint júliusban 24,850 millió volt az állástalanok száma az EU-ban, ezen belül 18,409 millió az euróövezetben.

A legalacsonyabb, 4,9 százalék Németországban és Ausztriában volt a munkanélküliség. A legmagasabb rátát Görögországban mérték, ahol a legutolsó rendelkezésre álló, májusi adat szerint 27,2 százalék a mutató. Éves összevetésben 22 tagállamban csökkent, három országban pedig nőtt a munkanélküliség. A legnagyobb javulás Magyarországon következett be, igaz, az Eurostat jelentésében Magyarország mellett még csak a júniusi adat szerepelt, amely szerint egy év alatt 10,4 százalékról 8,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta.

A lista második helyén Portugália állt, ahol az éves ráta 16,3 százalékról 14 százalékra csökkent.A legnagyobb mértékben Finnországban és Olaszországban romlott a helyzet, ahol 8,1 százalékról 8,7 százalékra, illetve 12,1 százalékról 12,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.Némi javulás mutatkozik a fiatalkorúak foglalkoztatásában. Az EU egészében a 15-24 év közötti korosztályban a tavaly júliusi 23,6 százalékról 21,7 százalékra, az eurózónában pedig 24 százalékról 23,2 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

A legsúlyosabb a probléma Spanyolországban és Görögországban. Spanyolországban júliusi adatok szerint a fiatalok 53,8 százaléka, Görögországban - májusi számítások alapján - 53,1 százaléka volt állástalan.Magyarországon a KSH legfrissebb adatai szerint idén a második negyedévi 8,0 százalékról 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség az április-július közötti három hónap átlagában. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 2,0 százalékponttal, 7,0 százalékra hanyatlott, de az 55-64 éveseké is 1,5 százalékponttal, 6,3 százalékra mérséklődött.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.