brusszel


A finnek ellenzik a további szankciókat Oroszország ellen

Figyelő Online
2014.08.30  13:01   
mail
nyomtatás
Finnország egyelőre ellenzi, hogy az Európai Unió szigorítsa az Oroszországgal szemben - az Ukrajna elleni agresszív orosz lépések miatt - korábban elrendelt gazdasági szankciókat.
Alexander Stubb finn miniszterelnök néhány órával a szombati brüsszeli EU-csúcstalálkozó előtt elhangzott rádiónyilatkozatában azt mondta: vannak egyes uniós tagországok, amelyek azonnali szankciószigorítást szorgalmaznak, és vannak, amelyek megengedőbb magatartást javasolnak.

"Ha Oroszország tovább folytatja destabilizációs erőfeszítéseit, akkor helyes dolog a szankciók megszigorítása, én azonban azt remélem, hogy ez nem következik be" - fogalmazott az észak-európai ország kormányfője.

Az EU, valamint az Egyesült Államok július végén Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedésekről döntött a pénzügyi, a fejlett technológiát alkalmazó olajipari, valamint a hadiipari szektor területére kiterjedően, beleértve a kettős rendeltetésű (polgári, illetve katonai célra is használható) cikkek gyártását, illetve kereskedelmét.

Moszkva tagadja Ukrajna és a Nyugat azon állítását, hogy Oroszország közvetlenül bekapcsolódott a Kelet-Ukrajnában folyó harcokba a szeparatista lázadók oldalán.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.