brusszel


Változatlan a brit alapkamat

Figyelő Online
2014.09.04  13:58   
mail
nyomtatás
A több mint öt éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, és nem változtatott a gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos keretösszegén sem.
Bár a kamaton most nem változtak, de mivel a brit gazdasági növekedés éves üteme 2014-ben meghaladhatja a 3 százalékot, így sokak szerint Nagy-Britannia lesz az első nagyobb gazdasággal rendelkező fejlett ország, ahol emelkedik az alapkamat a válság után.

Az elemzők többsége szerint a majdani kamatemelésre 2015 elején kerül sor, de vannak, akik szerint már 2014 végére megtörténhet az első emelés.

A BoE augusztusi ülésének jegyzőkönyve szerint a kilenc főből álló kamatdöntő tanácsban ketten már akkor is a kamatemelésre szavaztak, mert féltek, hogy gyorsul a brit infláció.Valószínűleg a mostani ülésen is többen szorgalmazták az emelést, mert az elmúlt napokban megjelent gazdasági adatok kedvezőek voltak. Augusztusban nőtt az üzleti aktivitás a szolgáltató szektorban, a londoni értéktőzsdén emelkednek a részvényárfolyamok, a FTSE-100 index szerdán 14 éves csúcsra jutott, javul az építőipar helyzete és csökken a munkanélküliség.Az egyetlen gazdasági adat, ahol nem teljesülnek a BoE elvárásai, a munkabérek növekedése.

Az elmúlt 5 évben Nagy-Britanniában az inflációval korrigált bérek többnyire csökkentek. Mark Carney, a BoE kormányzója korábban úgy nyilatkozott, hogy a béremelkedés tartós jeleit szeretnék látni mielőtt kamatot emelnének.A gazdasági híreken kívül bizonyos politikai fejlemények is befolyásolhatják a BoE döntéseit. Ha a nemzetközi piacokon romlik az üzleti hangulat az ukrajnai válság vagy egyes közel-keleti események miatt, akkor csúszhat a kamatemelés. Ugyanígy késleltetheti az emelést, ha a skótok szeptember 18-án népszavazásukon úgy döntenek, hogy elszakadnak Nagy-Britanniától.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.