brusszel


Letartóztattak egy radikális muszlim vezetőt, aki Olaszországban prédikált

Figyelő Online
2014.09.07  12:08   
mail
nyomtatás
Letartóztattak egy muszlim vallási vezetőt, aki számos olasz városban tartott beszédet. Azzal vádolják, hogy harcosokat toborzott a Szíriai és Iraki Iszlám Állam (ISIS) egységeibe, jelentette az olasz média.
Bilal Bosnicot és 15 társát péntek reggel tartóztatta le a szerb rendőrség Boszniában, egy, a cremonai és a bergamoi rendőrséggel közös akció keretében, jelentette az Il Fatto Quotidiano.

A rendőrségi vizsgálat során különböző bosnyák városokban sok fegyvert is lefoglaltak.

Bosnicot azzal vádolják, hogy harcosokat toborzott Szíriába és Irakba, hogy ott az ISIS egységeiben harcoljanak.

Azt elmúlt néhány évben Bosnic állítólag észak-olaszországi mecsetekben prédikált, beleértve Cremona, Motta Baluffi, Bergamo imaházait.

Augusztusban a Local azt jelentette, hogy az észak-olaszországi Veneto régióban vizsgálatot folytattak öt férfi ellen, mert a szóbeszéd szerint muszlim erőszak-szervezetekkel tartanak kapcsolatot. A gyanú szerint közülük néhányan harcosokat toboroztak Irakba és Szíriába.

Korábban azt is jelentették, hogy az ISIS már beszervezett körülbelül 50 olasz férfit. Többségük nem bevándorló családból származik.

Az USA eközben bejelentette, hogy az ISIS harcosai elleni küzdelemre egy „szövetségi bázist" tervez kialakítani.

E szövetségbe meghívták Olaszországot, valamint Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot, Kanadát, Ausztráliát, Törökországot, Dániát és Lengyelországot.

„Úgy kell támadnunk őket, hogy ne szerezhessenek meg területeket. Meg kell erősítenünk az iraki biztonsági erőket és más, olyan csoportokat a térségben, akik készen állnak, hogy felvegyék velük a harcot, mindezt anélkül, hogy saját csapataink belebonyolódnának a küzdelembe" mondta John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken a wales-i NATO-csúcson, a Reuters jelentése szerint.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: ISISNATO

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.