brusszel


Újabb két pénzintézet keresetét utasította el a bíróság

Figyelő Online
2014.09.08  16:23   
mail
nyomtatás
Elutasította a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessenek be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget. Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 napon belül lehet fellebbezni. A szóbeli indoklás során a bíróság kiemelte, hogy a PSA Finance Hungária Zrt. és a gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. általános szerződési feltételei nem állnak összhangban a törvénnyel, egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.

A PSA Finance Hungária Zrt. korábban a per megszűntetését kérte, arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjének megbízása érvénytelen, azonban azt a bíróság elutasította. Mindkét ítélet indoklásában elhangzott: a per alapjául szolgáló, közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt hét elvnek maradéktalanul meg kell felelniük az általános szerződési feltételeknek. Ezekben a perekben a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek. (A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.)

A Fővárosi Törvényszék sajtótitkárságának tájékoztatása szerint a törvényi határidőig augusztus 25-ig összesen 79 keresetlevél érkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumába. Ezek közül 42 keresetlevelet utasítottak el idézés kibocsátása nélkül. Az alaki, formai, illetve egyéb okok miatt elutasított keresetlevelek közül a törvényes határidőben 23 pénzügyi intézmény nyújtotta be újra a keresetlevelét. Eddig 12 perben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék, 9 felperesi keresetet elutasítottak, a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. keresetének részben helyt adtak és az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet peres eljárását felfüggesztették.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.