brusszel


Ismét sztrájk a Lufthansánál

Figyelő Online
2014.09.09  11:55   
mail
nyomtatás
Szerdán ismét sztrájkba lépnek a Lufthansa egyes pilótái, miután a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet nem jutott dűlőre a német légitársasággal a korai nyugdíjazással kapcsolatban.
A szakszervezet kedden a honlapján közölte, hogy müncheni pilótái nem veszik fel a munkát 10 és 18 óra között, így az összes onnan induló Lufthansa járatot várhatóan törlik.

A sztrájk bejelentését azzal indokolták, hogy a Lufthansa vezetése semmilyen elfogadható ajánlatot nem tett a tárgyalásokon a pilóták nyugdíjazásával kapcsolatban. Jelezték ugyanakkor, hogy továbbra is nyitottak az újabb tárgyalásokra.

A müncheni repülőtér járatinformációi szerint a Lufthansa naponta öt járatot közlekedtet Budapest és München között, ezek közül egyet, a 15.05-kor induló járatot érintheti a sztrájk.

A Lufthansa csoport 5400 pilótáját tömörítő szakszervezet legutóbb múlt pénteken hirdetett sztrájkot, akkor a Frankfurtból induló rövidtávú, összesen mintegy kétszáz járat nem indult el, korábban pedig a Lufthansa leányvállalatánál, a diszkont formában működő Germanwingsnél sztrájkoltak a pilóták.

A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy az újonnan felvett pilótákra is érvényes legyen a már alkalmazásban lévőkre vonatkozó korai nyugdíjkedvezmény, a Lufthansa ugyanakkor költségcsökkentési programjának végrehajtása miatt nem akarja megadni a kedvezményt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200