brusszel


Tipikus magyar történet: Lerokkant a rokkantak felülvizsgálata

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2014.09.12  07:01   
mail
nyomtatás
Tipikus magyar történet, a hivatalok egymásra mutogatnak, nem tájékoztatnak, az ügyfél meg kínlódik.
Március óta hadakozik a hivatalokkal egy baleset folytán tolószékbe kényszerült diplomás budapesti nő. Nevét, korát nem írhatjuk le, mert attól tart, valamilyen hátrány éri. Négy évvel ezelőtt a munkából tartott hazafelé, amikor autója árokba borult, olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok se hitték, hogy életben marad. A baleset azonban drasztikusan átrendezte az életét, szinte száz százalékosan mozgásképtelen lett, tolókocsiba kényszerült, önállóan egy lépést sem tud tenni. Édesanyja ápolja, ő vezeti az autót, ha valahova menniük kell. Állapotát mára elfogadta, azt azonban nem, hogy hónapok óta csatáznia kell a hivatalokkal. Két évvel ezelőtt az orvosi szakbizottság megállapította 85 százaléknál nagyobb az egészségkárosodása, s ez véglegesnek tekinthető.

MUTOGATÁS
Ennek ellenére az ellátásról szóló határozatba bekerült, hogy két év múlva, azaz 2014. március 31-én újabb felülvizsgálat esedékes, s eddig a határidőig érvényes az ingyenes parkolásra jogosító rokkant-igazolvány. „Ennek már fél éve, felülvizsgálatra azóta sem hívtak be, s ha valahova megyek édesanyámmal, a parkoláskor mindannyiszor fizetünk" - panaszolta lapunknak. Elmondása szerint problémája nem egyedi, ezreket érint. Önmagában megrendítő, hogy a társadalom legelesettebb tagjait hónapokon keresztül várakoztatják, s a hivatal a saját maga számára kitűzött határidőt sem tartja be, ennek azonban semmiféle jogkövetkezménye nincs. „A havi pár tízezres rokkant ellátásból bőven futja parkolásra"- jegyezte meg keserűen riportalanyunk. A kormányhivatalban tucatszor érdeklődött arról, hogy mikor hívják be kontrollra. Volt olyan eset, amikor az ügyintéző kerek perec közölte vele, hogy fogalma sincs, annyira el vannak úszva. Augusztusban végre kapott értesítést, amelyben az állt, „Még nem idéztük be felülvizsgálatra, az a közeljövőben sem várható, az ellátásra azonban a felülvizsgálat elvégzéséig folyamatosan jogosult."

További részletek a Figyelő legfrissebb számában!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.