brusszel


Kevés a megbízható szén-monoxid riasztó

Figyelő Online
2014.09.11  15:28   
mail
nyomtatás
A hagyományos ablakok lecserélése jól záródóakra felerősítette a nyílt égésterű kazánok és vízmelegítők okozta szén-monoxid mérgezés lehetőségét, amely ellen riasztóval lehet védekezni, de tízből csak egy-kettő megfelelő.
Egy belügyminiszteri rendelet - a nyitott égésterű gázüzemű tüzelőberendezések üzemeltetése esetén - egyes épületekben kötelezővé teszi a szén-monoxid-érzékelők felszerelését, tavaly október 15-étől. Ilyen épület a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a szálláshely és a kórház is, amennyiben a tüzelőberendezés a közösségi térben, vagy pedig a vele légtér-összeköttetésben lévő helyiségekben van.

Az olyan új épület, amelyben nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemel, csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha - a jogszabályban meghatározott műszaki követelményeknek megfelelő - szén-monoxid-érzékelő berendezést helyeznek el benne. Ennek az az oka, hogy a nyitott égésterű berendezés nem az épületen kívülről kapja az égéshez szükséges levegőt, hanem az épületen belüli levegőt használja erre a célra, ezért ha nincs megfelelő levegő-utánpótlás, tökéletlenné válik az égés, és ez szén-monoxid-termeléssel jár. Emiatt már több haláleset történt az országban. Ezeket a kötelezően felszerelt érzékelőket a kéményseprőknek kell ellenőrizniük a kémények ellenőrzésével egyidejűleg. A kémények évente esedékes ellenőrzése során a tulajdonosnak kell nyilatkoznia arról, hogy neki kötelező-e felszereltetni az érzékelőt. Becslések szerint Magyarországon 100-500 ezer lakás rendelkezik szén-monoxid-riasztóval.

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap megbízásából, saját akkreditált laboratóriumában 11 fajta riasztó laboratóriumi vizsgálatát végezte el Steiber József szakértő. A tapasztalatai alapján tíz - riasztóval felszerelt - lakás közül nyolcban hamis biztonságérzetben élnek a lakók.

A szakértő szerint a riasztók 3-20 ezer forintba kerülnek, a 10 ezer forintnál drágábbak a megbízhatók, időben jelzik a szén-monoxidot.A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) idén 10 szén-monoxid érzékelőt vizsgált meg és abból 9-et alkalmatlannak talált a funkciója betöltésére.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.