brusszel


Menekültek árasztják el a skandinávokat - Dánia aggódik

Figyelő Online
2014.09.15  13:04   
mail
nyomtatás
A dán politikusok rossz szemmel nézik szomszédjuk nagyvonalú menekültügyi eljárását, miután úgy vélik, annak rengeteg hátrányos következményei lesz.
Miközben Svédország rekord nagyságú menekültet fogad be - a következő 4 évben 340 ezer főre számítanak - a dán politikusok aggódva figyelik az eseményeket.

"Azok a menekültek, akik Szíriából érkezik Svédországba, néhány éven belül svéd állampolgárságot kapnak. Semmi sem zárja ki, hogy ezek az emberek - az északi országok között fennálló egyezményeknek köszönhetően, dán lakhatási engedély nélkül - azonnal Dániába utazzanak és a követező naptól kezdve jóléti támogatásért folyamodjanak. Ez komoly veszély."  - mondta a Berlingske hírügynökségnek Søren Espersen, a Dán Néppárt képviselője.

Espersen felszólította a dán kormányt, hogy fejezze ki „a dán aggodalmakat svéd kollégáiknak a Svédországban zajló, teljesen túlzott bevándorlás miatt".

Dánia 3,889 menekültet fogadott be 2013-ban, míg Svédország több, mint 28 ezer főt. A 2014-es évben Svédország 100 ezer menekültre számít.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.