brusszel


Mégsincs vége a válságnak?

Figyelő Online
2014.09.15  14:09   
mail
nyomtatás
Jelentősen csökkentette a fejlett gazdaságok növekedési kilátásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn közzétett jelentésében.
A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet évente kétszer ad ki jelentést. A mostaniban csökkentette mindegyik G7 - a világ hét legnagyobb ipari államát tömörítő csoport - tagállam gazdasági növekedési kilátását 2014-re. Az Egyesült Államokban 2,1 százalékos bővülést vár, a májusi 2,6 százalék után.

Az eurózónában idén a szervezet mindössze 0,8 százalékos növekedést vár, szemben a májusi 1,2 százalékkal. Olaszországban az OECD egyenesen 0,4 százalékos csökkenést prognosztizál, a négy hónappal ezelőtt várt 0,5 százalékos növekedés helyett.

Az OECD szerint az eurózóna gazdaságának egyre lassuló növekedése, a keresletet és foglalkoztatottságot visszafogó alacsony inflációs ráta jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaság erősödésére. Ehhez hozzájárul az érzékeny politikai helyzet Ukrajnában és a Közel-Keleten és a csütörtöki skót népszavazás a függetlenségről is további kockázati tényező.

Az Európai Központi Bank (EKB) korábban az eurózóna gazdaságának élénkítése érdekében újabb kamatcsökkentést és értékpapír-vásárlást, illetve kedvezményes banki hitelprogramot jelentett be. "Üdvözöljük az EKB közelmúltban tett lépéseit, azonban az eurózónának sokkal erőteljesebb monetáris ösztönzésre van szüksége a talpra álláshoz, többek között mennyiségi enyhítésre (quantitative easing, QE)" - írja a jelentés.

A QE keretében, amelyet az Egyesült Államok és Japán is alkalmazott, a központi bank nagy mennyiségű kormányzati és egyéb kötvények vásárlásával csökkenti a kölcsönfelvétel költségét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.