brusszel


Kezdetét vette a Nemzeti Vágta

Figyelő Online
2014.09.20  14:12   
mail
nyomtatás
A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával és a települések versenyzőinek fogadalomtételével szombat délelőtt hivatalosan megnyílt a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.
A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény alkalmából Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt (HM NRH) is felügyelő helyettes államtitkára, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Kovács Csaba, a Nemzeti Vágta képviseletében pedig Lázár Vilmos, Lázár Zoltán és Mondok József koszorút, a Nemzeti Vágtán részt vevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Magyar Hősök Emlékkövénél.

"A mai napon arra emlékezünk, hogy lovas nemzet voltunk, amely békében és háborúban minden idejét a nyeregben töltötte, huszáraink az egész világnak példát mutattak. Lovas nemzet vagyunk ma is: nincs olyan szeglete az országnak, ahonnan ne neveztek volna a megmérettetésre" - mondta beszédében Kun Szabó István.

Székely Tibor úgy fogalmazott, hogy a vágta fogalommá, megkerülhetetlen eseménnyé és társadalmi jelenséggé nőtte ki magát. "Nemzeti értékeink felmutatásának ünnepe ez, amelyre évente több tízezren látogatnak el" - mondta a főkapitány, aki kitért arra is, hogy az előfutamoknak köszönhetően az elmúlt évben ismét újabb lóversenypályák épültek az országban és a határokon túl is.
"Mint minden nemzet, mi is szeretünk büszkélkedni különlegességeinkkel. A huszár szót általunk ismerte meg a világ, minden huszáröltözék alapja az egykori magyar ruházat. Reméljük, hogy a nemzetközi futamnak köszönhetően a vágta szónak is kijut ez a dicsőség" - zárta beszédét.

Ezt követően felvonultak versenyen részt vevő 72 település lovasai, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat, ezzel kezdetét vette a 2014-es Nemzeti Vágta.

A rendezvényt ezúttal is a hadtörténet egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: idén Skultéty László (1738-1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgáló huszára előtt tisztelegnek.

A megnyitót követő nagyszabású történelmi lovas gálaműsor keretében felvonult többek között a Nemzeti Lovas Díszegység, Kassai Lajos lovas íjászai, a Bugaci csikósok, majd hagyományőrző huszárok tartottak bemutatót a huszár kiképzés módszereiről.

Szombat délutánra írták ki a kishuszár vágta, a 72 település és az ötösbefutó fogatvágta előfutamait. A programot többek közt a Nemzeti Lovas Színház bemutatóköre, jótékonysági sztárfutam, lovas dámák bemutatója és kocsitoló verseny színesíti.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.