brusszel


Folytatódott a kedvező tendencia a kereskedelemben

Figyelő Online
2014.09.24  11:12   
mail
nyomtatás
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSz) főtitkára kedvezőnek nevezte a kiskereskedelmi forgalom további bővülését, és számottevőnek annak mértékét, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a belső fogyasztás növekedése továbbra is az európai átlag felett van.
A KSH szerdán közölte, hogy az előzetesen jelzett 2,3 százalékról 2,5 százalékra javította a júliusi kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemét második becslésében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár kiemelte: Magyarország kiskereskedelmi forgalma sorozatban tizenharmadik hónapja bővül, az idén júliusban már 2,5 százalékos növekedést mértek az ágazatban. Glattfelder Béla szerint az a tény, hogy az emberek többet költenek, nemcsak a lakosság pénzügyi helyzetének javulását jelenti, hanem azt is, hogy az emberek bíznak a magyar gazdaság teljesítményében.

A növekvő forgalom a folyamatosan javuló munkaerő-piaci helyzetnek, a reáljövedelmek bővülésének, a kedvező inflációs folyamatoknak és a lakossági fogyasztást támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhető - értékelte az államtitkár a közleményben.

Glattfelder Béla szerint a belső fogyasztás több mint egy éve tartó, folyamatos bővülése a jövőben is folytatódik, ezt támasztja alá többek között a gazdasági növekedés fokozatos gyorsulása is, ami a jövedelmek bővülésén keresztül a háztartások fogyasztási kiadását és a kiskereskedelmi forgalom emelkedését egyaránt maga után vonja.

Az export mellett tehát már a belső fogyasztás is támogatja a gazdasági növekedést, ennek az egészséges szerkezetnek köszönhetően a GDP bővülése 2014-ben és 2015-ben is kiegyensúlyozott maradhat - tette hozzá a közleményben az államtitkár.Vámos György, az országos szakmai kereskedelemi szervezet főtitkára az MTI-nek pozitívum, hogy minden területen mérhető volt kisebb-nagyobb mértékű bővülés.

Felidézte, hogy a dohánykereskedelemben és az adatszolgáltatásban beállt változások miatt a július az első hónap, amelyben az adatok összevethetők a tavalyiakkal.Vámos György számottevőnek nevezte a 2,5 százalékos növekedési ütemet, és megjegyezte, hogy éves szinten 3 százalék körüli bővüléssel számolnak a szakértők.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.