brusszel


Hatalmas elbocsátások a cseh légitársaságnál

Figyelő Online
2014.09.24  11:28   
mail
nyomtatás
Hetvenhét pilóta és több mint 200 légi kísérő, illetve adminisztratív alkalmazott elbocsátását jelentette be a cseh légitársaság (CSA), ami az összes alkalmazott egyharmada.
Az elbocsátásokat a CSA kedden közölte a munkaügyi hivatallal.Stanislav Fiala, a pilóták szakszervezetének elnöke a számokat szerdán újságíróknak megerősítette. A szakszervezetek csütörtökön kívánnak reagálni a CSA vezetésének lépésére.Daniel Sabík, a CSA szóvivője szerint az elbocsátásokra azért van szükség, mert a légitársaság a 2014-2015-ös szezontól kezdve megválik hat darab Airbus A320 típusú repülőgépétől, amelyeket a jelenlegi helyzetben nem tud gazdaságosan üzemeltetni.

A szóvivő azt állította, hogy csak ezzel a lépéssel tudja a CSA elérni, hogy megfelelő üzemi nyeresége legyen. Ezeket a gépeket elsősorban az Oroszország és a volt Szovjetunió más utódállamaiba irányuló járatokon használták. Az ukrán válság következtében azonban nagyon visszaesett az utasok száma.Megjegyezte: a CSA igyekszik segíteni az elbocsátott személyzetnek új munkahelyet találni. A pilóták többsége szerinte például a Korean Air és az Aeroflot légitársaságoknál találhat munkát.

A cseh légitársaság a tavalyi évet 922 millió koronás veszteséggel zárta. A részvényesek közgyűlése a kialakult helyzetre reagálva szeptemberben átalakítási tervet hagyott jóvá.A korábban aránylag nagy légitársaságnak számító CSA az utóbbi években leépülőben van. Míg 2010-ben félszáz repülőgépe, s mintegy 3300 alkalmazottja volt, addig augusztus végén már csak 230 pilótát, 400 légi kísérőt és 270 adminisztratív munkaerőt alkalmazott. A CSA többségi részvénycsomagja tavaly óta a Korean Air légitársaságé.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200