brusszel


Százezer új munkahely felhőből

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.09.24  21:48   
mail
nyomtatás
A hazai felhőszolgáltatók éves konferenciáján, az EuroCloud Day-en kiderült, hogy a felhőalapú technológiák az elkövetkező években közel ezermilliárd euróval járulhatnak hozzá az Európai Unió GDP-jéhez. Ez kiváló lehetőséget jelent Magyarország számára is, hiszen az iparág fejlődése révén mintegy 100 ezer új munkahely jöhet létre.
Az EuroCloud Magyarország Egyesület szeptember 23-án tartotta meg az immár hagyományosnak számító konferenciáját. Bellák Zoltán, az egyesület elnöke ismertette az Európai Unió kutatását, amely szerint 2015 és 2020 között a felhőalapú technológiák hozzávetőleg 950 milliárd euróval növelhetik az Unió GDP-jét, mintegy 3,8 millió új munkahelyet hozva létre ezzel. Az elnök becslése szerint ez több száz milliárd forintos üzletet jelenthet hazánk számára is, amely jelentősen hozzájárulhat körülbelül 80-100 ezer új munkahely létrejöttéhez.

Takács Zoltán, a Telenor digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy egy digitális választóvonal küszöbén állunk: ma még gyerekek, de 4-6 év múlva már felnőttek lesznek azok, akik beleszülettek a felhőalapú világba. Számukra a bárhol és bármikor elérhető információ - legyen az egy zeneszám a Deezerről, egy videó a MyTV-ről vagy a YouTube-ról, vagy egy szócikk a Wikipediáról - már teljesen általános, magától értetődő lesz. Az ő generációjuk már most idegenkedik a nyomtatott újságoktól és a hagyományos tévécsatornáktól, hiszen nem értik, miért kellene várakozniuk valamire, ami a mobilinternet segítségével azonnal elérhető. Mivel hamarosan nemcsak fogyasztók, hanem döntéshozók is lesznek a vállalatok egyre inkább az ő igényeiknek megfelelő, azaz személyre szabható, könnyen használható és mesterséges korlátoktól minél inkább mentes szolgáltatásokat próbálnak nyújtani ügyfeleiknek.


A kerekasztal beszélgetés során Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezetője kifejtette, egyre több jel mutat arra, hogy Európa gyorsított tempóban vesz részt a felhő technológiai fejlesztéseiben és példaként emelte ki, hogy egyre több szerverpark és adatközpont települ az öreg kontinensre, amelyben nekünk is részt kell vállalnunk.

Az egész napos programsorozat fő mozgatórugója az volt, hogy kiemelje a Cloud computing-ot a számítástechnika és a technológia értelmezési tartományából. A rendezvényen résztvevő ágazati szereplők, kormányzati képviselők egyetértettek abban, hogy Magyarországnak lehetősége van kiemelkedő szerepet betöltenie a felhő alapú technológia fejlesztésében és annak fogyasztói használatának kiterjesztésében.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200