brusszel


Hatalmas tüntetés: szabad választásokat követelnek

Figyelő Online
2014.09.30  16:29   
mail
nyomtatás
Hongkong első számú vezetőjének lemondását követelve és a kormányzat épületének elfoglalását is kilátásba helyezve ultimátumot intézett a több napja tüntető diákok vezére a város kormányzatához kedden - jelentette a helyi online média.
Alex Csou, a Diákszövetség főtitkára felvázolta azokat a lehetőségeket, amelyekkel a választási reformmal kapcsolatos követeléseik nem teljesítése esetén számolnak. A határidőt október másodikában, csütörtökben határozták meg.

A fiatalember közölte, hogy eddigi tiltakozásuk eredménytelensége esetén először is kiterjesztik területfoglaló demonstrációjukat, vagyis a város még több pontját célozzák meg; másodsorban általános munkabeszüntetésekre szólítanak fel, céljaik elérése érdekében pedig a harmadik lehetséges eszközként a kormányzat épületének elfoglalását helyezte kilátásba.

A Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalom egyik vezetője Csan Kin-man a diákok követeléseinek támogatójaként nyilatkozott, s megerősítette, hogy számítanak Leung Csun-jing hivatalban lévő kormányzó lemondására. "Csak akkor választhatunk egy új kormányzatot és kezdhetünk hozzá a politikai reformfolyamatnak" - fogalmazott.

A tüntetések, területfoglalások szervezői a Kínai Népköztársaság megalakulásának 65. évfordulójára, vagyis szerdára tízezreket hívtak az utcára. A hongkongi tiltakozók nem fogadják el a 2017-ben esedékes kormányzóválasztás törvényesített kereteit, azt, hogy az általános választójog bevezetése ellenére egy 1200 fős jelölőbizottság hagyja jóvá a jelöltek személyét. Úgy vélik a szabad választásoknak része kell, hogy legyen a szabad válaszhatóság, ezért követelik a jelöltállítás jogát.

Hongkong kormányzója keddi korábbi nyilatkozatában ismét megerősítette, hogy a jövőbeni választás mikéntjében nem hoznak kompromisszumot. Egyúttal arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a közterületek elfoglalásának komoly hatása van a több mint hétmilliós városban élő emberek mindennapjaira, vészhelyzetben a személyes biztonságukra, a város gazdasági fejlődésére és nemzetközi megítélésére. A tüntetések ára egyre nagyobb lesz - jegyezte meg Leung Csun-jing.

Nem távoznak az utcákról a fiatalok
Hongkongban ezrek töltötték a keddre virradó éjszakát az utcákon, miután a város több pontján egyre nagyobb területet foglaltak el a tüntető diákok. A közlekedés megbénult, a bankok, üzletek egy része zárva tartott. A rendőrség láthatóan jelen van, de egyelőre visszafogott.

A több mint hétmilliós városban sokaknak gondot okoz eljutni a munkahelyükre, az iskolába. Voltak üzletek, amelyek kinyitottak, de közülük több idő előtt bezárt. A kormányzat bejelentette, hogy az október elsejei nemzeti ünnepi tűzijáték elmarad.

A többnyire békés és csendes tüntetők a jelek szerint nem tágítanak, helyenként barikádokat emelnek. A rendőrök időről időre kísérletet tesznek a fiatalok meggyőzésére, hogy hagyják el a közterületeket. A rendőrség központjánál körülbelül ezer tüntető néz farkasszemet a pajzs mögé bújó, sisakos egyenruhásokkal.

A Foglald el a központot! nevű polgári engedetlenségi mozgalom szervezői azt tanácsolják a tüntetőknek, hogy ne adják fel, ne hátráljanak meg, maradjanak az utcákon. "A hongkongiak nem félnek a könnygáztól" hangoztatják, utalva arra, hogy vasárnap a rendőrség ezt is bevetette a tömeg feloszlatására, de sikertelenül. A legfrissebb jelentések szerint kedd reggel a Viktória öböl felett katonai helikopterek jelentek meg, aminek hatására többen elhagyták az utcákat.

A tiltakozók "igazi demokráciát" követelnek, elutasítva azt a menetrendet, amelyet Peking szabott meg a hongkongi választási reformra vonatkozóan. A mozgalom és a vele egy véleményen lévők azt szeretnék, ha a különleges közigazgatási övezetben a 2017-es kormányzóválasztáson úgy érvényesülne az általános választójog, hogy a jelöltállítás is szabad, vagyis ne egy 1200 tagú bizottság hagyja jóvá a jelöltek személyét. A kínai törvényhozás augusztusban határozott a választás kereteiről, és a kérdésben lezártnak tekinti a vitát.

Az elmúlt órákban több hongkongi szervezet adott ki közleményt: például a központi kereskedelmi kamara vagy az ingatlanbefektetők szövetsége is sajnálatának adott hangot az események miatt, a katolikus egyházmegye pedig mindkét felet visszafogottságra és a közrend helyreállítására szólította fel. Az amerikai kereskedelmi kamara ugyancsak a feszültség csökkentésére biztatta az érintetteket. A törvényhozók egy csoportja közös nyilatkozatban ítélt el mindennemű "ostromot" az üzleti negyedben, és felszólították a demonstrálókat, hogy békésen vonuljanak el.

A külügyminisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy Peking határozottan ellenez minden olyan cselekményt, amely "aláássa a jog uralmát, és veszélyezteti a társadalmi harmóniát". Ausztrália, Olaszország és Nagy-Britannia óvatosságra intette Hongkongba készülő állampolgárait.

A helyi média jelentései szerint a polgári engedetlenségi mozgalom hatására a hongkongi tőzsde irányadó indexe hétfőn 2,46 százalékot esett, ami a nap végére 1,94 százalékra mérséklődött, a nyitást követően pánikszerű eladásokat jelentettek. A hongkongi dollár szintén gyengült.

A szárazföldi Kínában a kínai nyelvű média "megkíméli" a hongkongi események részleteitől az olvasókat, tévénézőket. A helyenként megjelenő beszámolók inkább a város bénultságával járó problémákat, a "radikális erők" befolyásának tulajdonított "káoszt" érzékeltetik. A közösségi médiát szűrik, a demonstráló tömegekről készült fényképek nincsenek címlapon, az Instagram fotómegosztó portál elérhetetlenné vált.

A Global Times című angol nyelvű napilap keddi kommentárjában úgy véli, a hongkongi és a központi kormány önmérsékletet tanúsítva, mintegy taktikai húzásként engedheti a tüntetés elhúzódását egy bizonyos ideig, hogy a hongkongiak maguk is megérezzék az ezzel járó veszteséget, károkat.

A cikkíró szerint a fiatalok nem mérik fel a törvények áthágásával járó következményeket, és mert érzelmileg túlfűtöttek, nehéz meggyőzni őket. A központi kormány nem fogja megváltoztatni a véleményét a választási reformmal kapcsolatban, és idővel a hongkongiak is megértik, hogy az ellenzék forgatókönyvének követése csak kárt okoz nekik. Ezért - feltételezi a Global Times - majd ellenük fordulnak.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.