brusszel


A Rio Tinto elutasította a Glencore egyesülési ajánlatát

Figyelő Online
2014.10.07  12:11   
mail
nyomtatás
A Rio Tinto angol-ausztrál bányaipari vállalat kedden bejelentette, hogy elutasította a Glencore svájci cégcsoport egyesülési ajánlatát.
A Glencore, a világ egyik vezető bányaipari, nyersanyag-kitermelő és -kereskedő vállalata júliusban tett ajánlatot a Rio Tintónak, amelynek vezetése a pénzügyi és jogi tanácsadókkal folytatott konzultációk után egyhangú döntéssel mondott nemet, arra hivatkozva, hogy nem szolgálná részvényeseinek érdekét az összeolvadás. A Rio Tinto augusztus elején tájékoztatta döntéséről a svájci cégcsoportot, azóta nem is tárgyaltak erről a témáról.

Az ajánlat elfogadásával a világ elsőszámú bányaipari vállalata jött volna létre mintegy 160 milliárd dollár (126,7 milliárd euró) értékben. A Rio Tinto, amelynek piaci kapitalizációja 75 milliárd euró körül mozog, a világ második legnagyobb bányaipari vállalata. A Glencore 2013 májusában egyesült a Xstrata angol-svájci bányaipari csoporttal, így világviszonylatban első ízben jött létre egy teljesen integrált nyersanyagipari csoport, amelynek tevékenysége a bányászatra, a kereskedelemre, a raktározásra és a szállításra egyaránt kiterjed.

A Glencore jelenleg a világ negyedik legnagyobb bányaipari csoportja. A Glencore tavaly veszteséges volt, de az idei első negyedévben már 1,72 milliárd dollár nettó hasznot termelt. A Rio Tinto ugyanebben az időszakban 4,4 milliárd dollár adózás utáni eredményt ért el.

A Rio Tinto árfolyama kedden jelentősen emelkedett: a londoni értéktőzsdén 4,99 százalékos pluszban, 3145,5 fonton állt fél 12-kor. A cég letéti jegyei a New Yok-i értéktőzsdén 4,30, az amerikai másodlagos piacon (OTC) 4,05 százalékos emelkedésben állnak. Ugyanekkor a Glencore árfolyama a londoni tőzsdén 1,27 százalékkal 335,05 fontra csúszott vissza.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200