brusszel


„A Fidesz neokommunista alakulat”

Figyelő Online - Dózsa György
2014.10.10  14:00   
mail
nyomtatás
BOKROS LAJOS - A BKK-t meg kell szüntetni, a városházást teljesen át kell világítani. Ha a kormány nem akar Budapestnek pénzt adni, közvetlenül kell tárgyalni Brüsszellel - nyilatkozta lapunknak a Modern Magyarországért Mozgalom vezetője, főpolgármester jelölt.
- Két közvélemény kutató, a Medián és az Ipsos felmérése szerint Falus Ferenc népszerűbb volt lemondása előtt, mint Ön.

- A közvélemény-kutatási eredmények között óriási különbség van. Ez megkérdőjelezi azok szakmai tartalmát. A másik probléma politikai. Az említett felméréseket illett volna akkor közzé tenni, amikor Falus úr még jelölt volt. Az utólagos, immár okafogyott eredmények közzététele kizárólag a baloldali szavazók elbizonytalanítását célozza.

- Önnel egyeztettek Falus Ferenc visszalépését megelőzően?


- Nem. Egy héttel ezelőtt (az interjú múlt pénteken készült - a szerk.) kaptam egy rövid üzenetet Szigetvári Viktortól, amely szerint az összes baloldali párt felhatalmazását bírva tárgyalni kíván velem. Szombaton kezdtünk el tárgyalni, ami nem a miértről, hanem csupán a hogyanról szólt.

- Úgy tűnik, hogy mégsem a teljes baloldal támogatja. A szocialisták ahányan vannak, annyifélét mondanak, s a PM is kijelentette, hogy nem áll Ön mögött.

- Ezt akkor nem lehetett még tudni. Szombaton Szigetvári Viktor azt mondta, hogy mind a négy párt nevében tárgyal. Hétfőn változott a helyzet, amikor a PM kijelentette, hogy nem támogat engem. A szocialistáknak az a része, amely a főpolgármester választások szempontjából igazán fontos, így a Budapesti Párttanács, támogatásáról biztosított. Kunhalmi Ágnessel gyakran egyeztetünk. Nyilatkozatai emelkedettek, egyértelműek.

- Önnek nem furcsa, hogy baloldali erők támogatják, miközben Ön jobboldali, piacpárti konzervatívként definiálja magát?


- A továbbiakban nem szeretnék foglalkozni a baloldali szervezetek belső problémáival. Figyelmemet a baloldali szavazókra összpontosítom.

- Kívánja kommentálni azt, hogy Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt főpolgármester jelöltje szerint Ön autoriter vezető, és mint ilyen nem Önre lenne ma szüksége Budapestnek?

- Nem kívánok foglalkozni más jelöltek személyével sem. A sárdobálást a hazai silány politikai kultúra egyik legundorítóbb vonásának tartom.

További részletek a Figyelőben!

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Bokrosinterjú

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.