brusszel


Hollandoké lett a Körös Hotelt Békéscsabán

Figyelő Online
2014.10.09  15:02   
mail
nyomtatás
Holland magánszemélyek vásárolták meg a közel másfél évtizede üresen álló Körös Hotel épületét Békéscsabán a belvárosban - jelentette be Békéscsaba alpolgármestere csütörtökön a volt és az új tulajdonosokkal közösen tartott sajtótájékoztatón.
Hanó Miklós elmondta, hogy az önkormányzat közvetítő szerepet vállalt a felek között a hotel értékesítése és "újraélesztése" érdekében. A holland befektetők bemutatták a látványterveket, amelyek a Munkácsy városrészhez méltó szálloda és konferencia központról szóltak, és a város főépítészével egyeztetve készültek el.

A több százmilliós beruházás fontos Békéscsabának, hiszen a szállodakapacitás bővülése mellett újabb munkahelyek jönnek létre - tette hozzá az alpolgármester.

A belváros rehabilitációjának első ütemében korábban már megújult a szálloda környezete, felújították a műemléki épületeket. A hotel szomszédságában felépült a Csabagyöngye Kulturális Központ, megszépült a Szent István tér.

A Körös Hotel adásvételi szerződését a felek már aláírták, a földhivatali tulajdonbejegyzést követően indulhatnak az építéssel kapcsolatos engedélyeztetések - hangzott el a tájékoztatón, ahol azonban az ügylet értékét érintő kérdésre nem válaszoltak. A vevők részéről Louis van Balen elmondta: több ingatlanbefektetésük van Magyarországon a turizmusban, Badacsonyban, Tapolcán.

Gyulán panziót és éttermet létesítettek, tapasztalataik szerint egyre több a városba látogató vendégek száma. Úgy vélte, Békéscsaba gasztroturisztikai központtá nőtte ki magát a térségben. Megépült a kolbászfaluként is funkcionáló, egész évben üzemelő CsabaPark, az új létesítmény látogatottságára és a konferenciaturizmusban rejlő lehetőségekre alapozva érdemes Békéscsabán idegenforgalomba befektetni - mondta.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.