brusszel


Izrael nélkül rendezik meg a Gáza helyreállításáról szóló konferenciát

Figyelő Online
2014.10.12  09:40   
mail
nyomtatás
Izrael nélkül rendezik meg a Gáza helyreállításáról szóló vasárnapi kairói donorkonferenciát, amelyen az a cél, hogy négymilliárd dollár gyűljön össze a nyári 50 napos konfliktusban súlyos károkat szenvedett övezet újjáépítésére.
Izrael egyiptomi kérésre nem vesz részt a tanácskozáson - írta a Háárec című izraeli újság vasárnap.

A lap szerint a kairói vezetés és Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala - az izraeli külügyminisztérium szándékaival ellentétes - megállapodásra jutott, amelynek értelmében senki sem vesz részt Izrael képviseletében a kairói nemzetközi fórumon. A konferencián külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek képviselői tanácskoznak Gáza jövőjéről.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése után a Jediót Ahronót című újság honlapjának úgy fogalmazott, nem helyes, hogy Izrael nem vesz részt. "Izrael nélkül nem lehet helyreállítani Gázát" - vélekedett. Liberman ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyetértés van az Egyesült Államok és Izrael között.

"Feltétlenül érdekeltek vagyunk a gázai helyreállításában" - jelentette ki, hozzátéve, hogy többet szeretnénk beszélni az ellenőrzés módszereiről, arról, hogy miként jusson be az övezetbe az építőanyag és a pénz. "Az eszközök a mi határainkon fognak áthaladni. Mindenki számára világos, hogy izraeli együttműködés nélkül nem lehet előrelépni" - mondta Liberman.

"A polgári infrastruktúra újjáépítése mindenképp hasznos, nincsenek kifogásaink az óvodákkal, az iskolákkal vagy a rendelőkkel szemben" - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.