brusszel


Tovább csökken az olajár

Figyelő Online
2014.10.13  12:20   
mail
nyomtatás
Több mint egy dollárral csökkent a kőolaj ára Kuvaitnak arra a bejelentésére, hogy az OPEC várhatóan nem fogja vissza szervezeti szintű termelését az energiahordozó árának emelése céljából, miközben Szaúd-Arábia nem hivatalosan jelezte: elfogadná akár a hordónkénti 80 dolláros árat.
Hétfőn kora reggel az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 87,74 dolláron, 2010 decembere óta legalacsonyabb szinten is állt. Innen később 88,88 dollárra erősödött, ami így is 1,70 dollár csökkenés a pénteki záróértékhez képest.

A kuvaiti olajügyi miniszter a KUNA kuvaiti állami hírügynökségnek kijelentette: valószínűtlennek tartja, hogy az OPEC csökkentené a sok éve érvényben lévő 30 millió hordó napi termelési kvótáját a nyersanyag árának emelése céljából, mert "egy ilyen lépés nem biztos, hogy meghozná a várt eredményt".

Az OPEC országok olajügyi miniszterei november 27-én Bécsben egyeztetnek a jövő év eleji olajtermelésről. A kuvaiti olajügyi miniszter szerint a nyersolaj ára akár az amerikai és az orosz olajtermelés költségének a szintjére, 76-77 dollárra is csúszhat, innen azonban azonnal visszapattanna.

Az OPEC vezető olajtermelője, Szaúd-Arábia az olajpiaci szereplőknek közvetlenül jelezte: kész lenne elfogadni 90 dollár alatti, akár 80 dolláros olajárat egy-két évre is. Szaúd-Arábia pénteken azt közölte, hogy olajtermelése szeptemberben napi 9,704 millió hordóra nőtt az augusztusi 9,597 millió hordóról. Elemzők szerint Szaúd-Arábiát most nem az olaj ára foglalkoztatja, sokkal inkább az, hogy fenntartsa olajpiaci részesedését.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.