brusszel


Mérsékelt német éves infláció szeptemberben

Figyelő Online
2014.10.15  09:47   
mail
nyomtatás
Mérsékelten, 0,8 százalékkal nőttek a német fogyasztói árak szeptemberben az egy évvel korábbiakhoz képest, míg az előző hónappal összevetve nem változtak - tette közzé végleges adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A német éves infláció már augusztusban és előtte júliusban is 0,8 százalékos volt. Az energiaárak 2,2 százalékkal csökkentek tavaly szeptembertől, különösen érezhető volt a fűtőolaj árának 7,9 százalékos visszaesése. Az üzemanyagárak 4,1 százalékkal estek, a fűtés ára 1,4 százalékkal. Az élelmiszerárak szeptemberben 0,9 százalékkal nőttek, a tejtermékek ára ezen belül átlag feletti szinten, 8,3 százalékkal emelkedett.

A halak és a halból készült ételek ára 1,3 százalékkal emelkedett, de a vaj ára már 13,6 százalékkal csökkent, a zöldségeké 1,5 százalékkal, a gyümölcsöké 1,9 százalékkal esett.

A feldolgozott termékek ára összesítve 0,3 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké 1,5 százalékkal.Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) a fő számokat tekintve megegyezett a Destatis adataival.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.