brusszel


Kijevben ismét forrnak az indulatok

Figyelő Online
2014.10.15  10:13   
mail
nyomtatás
Petro Porosenko ukrán elnök provokációnak nevezte, és "második ukrajnai front megnyitására tett kísérletként" értékelte a kijevi parlament előtt lezajlott keddi összecsapást, amelyben maszkos ismeretlenek rátámadtak az épületet védő rendőrökre.
Az államfő véleményét sajtótitkára, Szvjatoszlav Ceholko tette közzé a Twitteren.

A Szabadság párt hívei évek óta szokásos október 14-i felvonulásukat rendezték meg az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulására emlékezve. A hatóságok szerint a többezres tömeg fegyelmezetten és rendbontás nélkül vonult Kijev központi teréről a parlament épülete elé, hogy követelje az UPA elismerését a második világháború olyan résztvevőjeként, amely Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért harcolt.

A parlament előtt azonban maszkot viselő ismeretlenek vegyültek közéjük a radikális Jobboldali Szektor nevű szervezet zászlói alatt, majd Molotov-koktélokkal, petárdákkal, füstbombákkal, vasrudakkal támadtak a rendőrökre. A legfrissebb adatok szerint 17 rendőr és 11 nemzeti gárdista sérült meg az összecsapásban, két rendőr súlyosan.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság párt elnöke meggyőződésének adott hangot, hogy Moszkva-párti provokátorok előre kitervelt rendbontásáról volt szó. Elmondta, hogy pártja aktivistái segítettek a rendvédelmi szervek tagjainak őrizetbe venni a rendbontókat. A Jobboldali Szektor közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy aktivistái nem vettek részt a parlament előtti tüntetésen.

Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója kijelentette: nem kizárt, hogy az orosz titkosszolgálat áll a provokáció szervezői mögött. Arszen Avakov belügyminiszter ígértet tett arra, hogy valamennyi rendontót megbüntetik. Megerősítette, hogy összesen 37 személyt vettek a hatóságok őrizetbe. A miniszter szerint az incidenst olyan erők tervelték ki és hajtották végre, amelyek "káoszt akarnak teremteni" az ukrán fővárosban az október 26-án esedékes parlamenti választások előtt, mert negatív kampánnyal akarnak előnyt szerezni.

Megpróbáltak behatolni a Parlamentbe is
Tüntetők és rendőrök csaptak össze kedden Kijevben a parlament épülete előtt; helyszíni jelentések szerint ismeretlenek egy csoportja megpróbált behatolni a törvényhozás épületébe.

A rendőrök gumibotokkal szálltak szembe a rudakkal, Molotov-koktélokkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel támadó tüntetőkre, közben füstbombák robbantak, és állítólag lövések is dördültek. Ez utóbbit bizonyítandó a Facebookon megjelent egy fotó, amelyen egy ablakon golyó ütötte nyom látható.

Délelőtt Kijev központi terén gyűlt össze a nacionalista Szabadság párt mintegy háromezer híve, a tömeg onnan a parlament elé vonult, hogy követelje az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) elismerését a második világháború olyan résztvevőjeként, amely Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért harcolt. Az erről szóló törvényjavaslatot azonban kedden délig - a szükséges mennyiségű támogatószavazat hiányában - hetedszeri nekifutásra sem sikerült a parlamentnek a plenáris ülés napirendjére tűznie.

Később feltűnt a parlament előtt a radikális Jobboldali Szektor zászlói alatt egy körülbelül kétszáz fős, maszkot viselő csoport, a tömegből valaki Molotov-koktélt dobott az épületre. Ezután szabadultak el az indulatok. A csoport tagjai tovább dobálták petárdákkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel az épület főbejáratát, illetve egyesek kövekkel a parlament ablakait. Közben a tüntetők azt kiabálták, hogy "forradalom" és "szavazz!" - ez utóbbi esetében az UPA elismerésére vonatkozó törvényjavaslatra utalva. A rendőrökhöz mintegy százfős erősítés érkezett teljes rohamrendőri felszerelésben.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál szerint az összecsapásban feltűntek Dmitro Korcsinszkij Testvériség nevű neonáci szervezetének tagjai is, saját zászlajuk alatt.

A belügyminisztérium fővárosi részlegének sajtószolgálata szerint a hatóságok a rendbontásban 36 személyt vettek őrizetbe. Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója korábban Facebook-oldalán azt írta, hogy 15 rendőr sérült meg az incidensben, de ezt a belügyi hivatalnál nem erősítették meg.

A Szabadság párt és a Jobboldali Szektor is cáfolta, hogy köze lenne a parlament előtti rendbontáshoz. Oleh Tyahnibok, a Szabadság párt elnöke a parlamentben újságíróknak nyilatkozva provokációnak nevezte az incidenst, kijelentette, hogy a rendbontás a Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasaként ismert oroszbarát ukrán politikus, Viktor Medvigycsuk "embereinek műve".

Október 14-e a Szűz Mária oltalmának napja, ezt tekintik az 1942-ben létrejött Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulása napjának. Az UPA történelmi megítélése máig vitatott. A partizánsereg egy ideig együttműködött a náci németekkel, majd szembefordulva velük egyszerre harcolt ellenük és az előrenyomuló szovjet hadsereg ellen is.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.