brusszel


Kunhalmi: Szembe kell nézni a tabukkal

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.10.18  07:00   
mail
nyomtatás
2016-ra talpra kell állnia a legutóbbi önkormányzati választáson újabb súlyos vereséget szenvedett Magyar Szocialista Pártnak Kunhalmi Ágnes, a budapesti szervezet vezetője szerint.
Addigra szerinte megjeleníthető lesz a választóknak szóló politikai ajánlatuk, mind intellektuális, mind szervezeti szinten. Mindehhez nélkülözhetetlen, hogy a pártot fogságban tartó tabukkal szembenézzenek. Kunhalmi szerint nem lehet például kapásból nemet mondaniuk az Orbán-kormány egészségügyi törekvéseire, amelyekről a következő időszakban várhatók bejelentések. Előbb meg kell vizsgálni, abból mi jó származik a szegényebbeknek, szolgálja-e az esélyegyenlőséget. Vagyis nem mondanak neme egyből a kormány javaslataira.

Megváltozott a világ és erre reflektálnia kell a baloldalnak. Így például a nemzetpolitikai kérdésekre. Kunhalmi hisz benne, hogy a magyar baloldal nem jut a lengyelek sorsára és nem tűnik el jó időre a süllyesztőben. A politikus nem tud róla, hogy Simicska Lajos és Puch László, vagyis a Fidesz és az MSZP üzleti ügyeinek irányítói valaha is tárgyaltak volna egymással. Mint ahogy Mesterházy Attila volt MSZP-elnök visszatérési szándékáról szóló híreket is feltételezésnek tekinti. A párton belüli hangulatról mindenesetre sokat elmond, hogy Mesterházy és a jelenlegi elnök, Tóbiás József viszonyát „kiegyensúlyozottnak" látja.

További részletek a legfrissebb Figyelőben!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.