A vagyonalap tervezését Norvégia a modern portfólió elméleteknek megfelelően végzi. Ez egy diverzifikált portfóliót jelent, ahol a méretet a kockázatvállalás függvényében határozzák meg és a kifizetések minden évben azonos nagyságúak. 2009 óta Norvégia elmozdult a kockázatosabb termékek felé, de ennek ellenére a kifizetések nagysága éves szinten továbbra is 4 százalék maradt.

Az alap létrehozásakor ezen feltételek nem voltak meghatározóak a földben levő olajkészletek miatt. Ez egy komoly problémát vet fel, mivel az olaj annak ellenére képezi a norvég vagyon jelentős részét, hogy egy nagyon volatilis eszköz.

Az olajtartalékok hatása az alapra leginkább a tőkeáttételben és a fedezetekben mutatkozik meg. Ezek miatt az alapnak olyan eszközökbe kellene fektetnie, amely negatívan korrelál az olajárakkal, így biztosítaná magát az olajkészletek csökkenéséből származó kockázatokkal szemben. Tőkeáttétel alkalmazása mellett továbbra is kockázatos eszközökbe kell majd fektetni, mivel így az alapon kívül levő olajtartalékokat is megcélozhatják.

Emellett az olajból származó jelentős bevételek a kifizetési szabályokat is megváltoztathatják. A teljes eszköz oldali kifizetésekre való váltás stabilitást eredményezne, amely elősegítené a stabil fogyasztási szerkezetet.

A föld feletti eszközök felgyorsíthatják az olaj kitermelését, mivel a standard arbitrázs elmélet szerint az olaj kitermelési rátája addig fog változni, amíg el nem éri, hogy az olaj marginális bérleti díja a piaci kamatokkal növekedjen (Hotelling 1931). Ez alapján minél szorosabb kapcsolatot mutat az olaj e pénzügyi eszközökkel, annál gyorsabban növekednének a bérleti díjak.

Az így keletkező kockázati prémium kompenzálja a befektetőket a vállalt kockázatokkal szemben.

A vagyonalap 15 százalékos osztaléknövekedést érne el a fent említett stratégia alkalmazásával, amely egyben Norvégia jólétét is növelné. A megvalósítás a gyakorlatban komoly akadályokba ütközik, mivel ez politikailag népszerűtlen short pozíciók felvételét követelné meg az olajpiacon.

Létezik egy második számú stratégia is a problémára, amely az első ötlet pozitív hatásainak 60 százalékát érné el. Ez a stratégia változtatna a részvények és a kötvények közötti arányon és az éves kifizetéseket is módosítaná. Az olajkészletek csökkenésével fokozatosan nőne a részvények aránya, míg el nem éri a 60 százalékot, mivel ez némileg kiegyensúlyozná az olajtól való függést. Az olajkészletek felemésztésével csökkenteni kéne az éves kifizetéseket a korábbi 4 százalékról 3-ra.
Ezen eredmények némileg alátámasztják a jelenlegi vitákat az alap reformját illetően. A végső célokról azonban még nem alakult ki konszenzus. Ha a földben levő olajat szeretnék fedezni, akkor short pozíció felvételére lenne szükség. Amennyiben a környezetvédelmi kérdések kerülnek előtérbe, akkor egy olyan puffer kialakítása lenne az ideális megoldás, amely védelmet biztosít a ki nem számítható kockázatokkal szemben. Emellett a kifizetések csökkentését is felvetették már korábban, ami párhuzamban állna a korábbi intézkedésekkel, mivel a 2010-es fiskális élénkítést egy kiadáscsökkentés követte (6 százalékról 3 százalékra).

A norvég szuverén alapot sokan a legjobbnak tartják tervezési szempontból, annak ellenére, hogy nem fektet kellő hangsúlyt az olajtartalékokra. A fent említett változtatásokkal nem csak orvosolni tudnák ezt a problémát, de utat is mutatnának a világ többi országa számára.

Ton van den Bremer az Oxford Egyetem doktorandusza és az Oxford Centrum kutatója. Mérnök diplomáját a Londoni Imperial Egyetemen, közgazdaságtani diplomáját az Oxford Egyetemen szerezte.

Kapcsolódó cikkek