brusszel


Népszerűbbek a dízelautók

Figyelő Online
2014.10.30  11:42   
mail
nyomtatás
A hazai használtautó-piac történetében először fordul elő, hogy a dízelmotorral rendelkező autók kínálata meghaladja a benzinesekét.
A Használtautó.hu autós portál adatai szerint míg 3-4 éve az arány közel kétharmad-egyharmad volt a benzines autók javára, idén októberben már - a hosszú távú tendenciából ítélve várhatóan huzamosabb időre - a dízeles kínálat került az élre.

A szakportál csütörtöki közleménye szerint a forgalomba helyezett új autók körében már 2010-ben bekövetkezett ez a fordulat: jelenleg 100 új autóból már 54-ben dízel-, 44-ben benzinmotor üzemel.

A használtautó-import során behozott járművek körében még nagyobb a dízelautók aránya.A közlemény idézi Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét, aki azzal magyarázta a használt dízelautók népszerűségét, hogy azonos teljesítmény mellett 15-20 százalékkal kevesebbet fogyasztanak a benzinesnél. Emellett az emissziós normák nyugat-európai szigorításával a régi, Euro2-es és Euro3-as előírásoknak megfelelő dízelmotorral működő autók ára az átlagosnál jobban csökkent.

A portál adatai szerint az érdeklődők 64 százaléka dízelautót keres. Az adatok értékelésénél figyelembe kell azonban venni, hogy az autót keresőknek csak a harmada állított be ilyen szűrőt, vagyis az autókeresés során az üzemanyagfajta messze nem fontos szempont.

A teljes magyarországi személygépkocsi-állományban egyelőre semmi sem veszélyezteti a benzines autók dominanciáját: az utakon futó összes személyautó háromnegyede benzines.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.