brusszel


Nem mond le a rasszista polgármester

Figyelő Online
2014.11.03  12:20   
mail
nyomtatás
Nem mond le, függetlenként folytatja munkáját Haszilló Ferenc Kecel polgármestere, miután harmadszor szavaztak neki bizalmat a város polgárai. A Bács-Kiskun megyei település vezetője erről hétfőn beszélt az MTI-nek.
"Lejárató hadjáratot indítottak ellenem, és ami legszomorúbb, ezzel a cselekedetükkel Kecelt is rossz hírbe keverték" - mondta a polgármester, akit egy 2012-ben titokban rögzített, nemrégiben nyilvánosságra került felvételen hallható rasszista kijelentései miatt kizártak a Fideszből és lemondásra szólították fel.

A polgármester korábban a Hír TV-nek adott, lemondását kilátásba helyező nyilatkozatával kapcsolatban kifejtette: a keceliek erre a tisztségre nem azért választották meg, hogy most felelőtlenül, talán az egyszerűbb megoldást választva hátat fordítson a városnak.

Soha ennyi együtt érző ember szimpátiáját, támogatását nem tapasztalta meg, mint a napokban, nélkülük és a biztatásuk nélkül lemondott volna. Azt várják tőle, hogy vezesse a várost, ezért változtatta meg korábbi elhatározását - mondta.
Haszilló Ferenc hangsúlyozta, hogy egy fárasztó nap után valaki, akit bizalmas munkatársának tekintett, titokban rögzítette a szavait, és archiválta, hogy vele szemben felhasználják. Az elhangzottakért vállalja a maga felelősségét, "annak ellenére, hogy manipulálták a nyilvánosságra került felvételt" - mondta, hozzátéve, hogy őszintén sajnálja szavait, megköveti azokat, akiket megsértett.

Amit a felvételből nyilvánosságra hoztak, az szöges ellentétben van azzal, amilyen szellemben polgármesterként az elmúlt nyolc évben vezettem a várost, ezt mérlegelték a keceliek, akik a botrány után is kiálltak mellettem" - fogalmazott a polgármester.

Haszilló Ferenc leszögezte: megérti és tudomásul veszi, hogy a Fidesz kizárta soraiból. Ugyanakkor úgy érzi, hogy a képviselő-testület tagjainak többsége is elfogadta az együttműködési ajánlatát, és kérésemet, hogy "teremtsünk békét és fogjunk össze városunk fejlődése érdekében" - fűzte hozzá.

A nyilvánosságra került felvételen Haszilló Ferenc rasszista kijelentéseket tesz, véleménye szerint a kétharmados többségnek vissza kellene állítania a halálbüntetést, és nemzetárulás miatt öt-hat embert tarkólövéssel ki kellene végezni. Beszél arról is, hogy szerinte sok dologban igaza van a Jobbiknak, a Fidesz háromnegyedét pedig kitenné a pártból.

Október 30-án, a keceli képviselő-testület alakuló ülése előtt komoly rendőri készültség vigyázott a kisváros rendjére, mivel a polgármester ellen és mellett is demonstráltak.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.