brusszel


Négyéves mélyponton a kőolaj ára

Figyelő Online
2014.11.04  14:43   
mail
nyomtatás
Négyéves mélypontra csökkent kedden a Brent olaj hordónkénti ára a nemzetközi határidős piacon. A Brent olaj hordónkénti ára 2,7 dolláros csökkenés után 82,08 dollárra esett, utoljára 2010 októberében volt ilyen alacsony.
Az árcsökkenést az indította be, hogy a világ legnagyobb olajexportőr állama, Szaúd-Arábia bejelentette, hogy olcsóbban szállít olajat az Egyesült Államokba, feltehetően azért, hogy megtartsa, vagy akár növelje ott a piaci részesedését.

Az amerikai WTI olaj hordónkénti ára kedd délutánra 2,15 dollárral csökkent, 76,63 dollár volt, de délelőtt 75,84 dollár körül is járt, amely a 2011 októberi árszintnek felel meg.Bár a kőolaj ára hetek óta csökken, eddig a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) hivatalosan nem adta jelét, hogy tagországai vissza akarják fogni kitermelésüket. Csak Venezuela és Ecuador próbálkozik az árszint emelésével, ez viszont kevés. Eugen Weinberg, a Commerzbank munkatársa szerint addig nem lesz változás a piaci hangulatban, ameddig az OPEC nem lép fel egységesen.Kedden a Reuters hírügynökség által szervezett egyik konferencián megosztottak voltak a Vitol, a Gunvor, a Mercuria és a Trafifura nemzetközi árupiaci kereskedőcégek képviselői, hogy mi várható az olajpiacon.

A szakértők nem zárták ki, hogy az OPEC csökkenti kitermelési kvótáit, de a legmerészebb becslést adó résztvevő, Marco Dunand, a Mercuria vezérigazgatója is csak 50 százalékos esélyt látott erre.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.