brusszel


Csaknem kétezer dámszarvas lőhető ki az idényben Békésben

Figyelő Online
2014.11.10  15:50   
mail
nyomtatás
Békés megyében az idei vadászszezonban 1865 dámszarvast lehet elejteni, ez a teljes állomány csaknem fele – tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az MTI-t.
Valler Attila, a vadászati és halászati osztály vezetője az MTI megkeresésére közölte: Békés megyében a tavaszi vadállománybecslési jelentések alapján 3812 dámszarvas él.A teljes vadterítéket a vadászatra jogosultaknak jövő év március 15-ig kell lejelenteniük.A teríték több mint egyharmada bérvadászatból keletkezik - mondta.

Valler Attila kifejtette: trófeabírálatra eddig 38 dámtrófeát mutattak be, melyből 14 aranyérmes, 4 ezüstérmes, 10 pedig bronzérmes minősítést kapott.Hangsúlyozta: a dámállomány Békés megyében nem túlszaporodott, vadászata a létszámmal arányos. Vannak azonban olyan elszigetelt területrészek is a megyében, ahol a vad - dám, őz, vaddisznó, mezei nyúl, fácán - megtalálja a nyugalmát és életfeltételeit, ám ott a vadászat balesetveszélyes vagy tilos.Az osztályvezető közölte: a dámszarvas okozhat erdei- és mezőgazdasági vadkárt, amely elsősorban erdőfelújításokban, napraforgóban és kukoricában jelentkezik. Ugyanakkor jelentős mértékű vadkár a megyében csak elvétve tapasztalható - hangsúlyozta.Békés megyében az egyik olyan elszigetelt terülhet, ahol megnövekedett a dámszarvas populációja, Gyula határában, a Románvárosi városrész és a Fehér-Körös balparti töltése között található, úgynevezett Kisökörjárás erdős területe – mondta az MTI-nek Szabó László, az 5400 hektáros vadászterülettel rendelkező Fehér-Körös Vadásztársaság gazdasági vezetője.

Ezen a százhektárnyi erdős területen mintegy 60-80 dámszarvas él.Szabó László kifejtette: az elmúlt 15 évben a Kisökörjárás területén nem engedélyezték a vadászatot a kocogó, kutyát sétáltató emberek biztonsága miatt. Ám ez idő alatt a dámszarvasok jelentősen elszaporodtak, tavaly év elején már több bejelentés jutott el a vadásztársasághoz, hogy a városrész szélső utcáin éjjelente feltűnnek a dámok, kerítéseket, fóliasátrakat rongálnak meg, kis híján balesetet okoznak - mondta.A tavalyi szezonban ezért az illetékes hatóságok és a gyulai önkormányzat engedélyezte e területen a vadászat beindítását. Tavaly 20, különböző ivarú dámszarvast ejtettek el. Az idei évre a vadászati hatóság az elmúlt évinél közel 30 százalékkal több dám elejtését írta elő a teljes vadászterületre vonatozóan - mondta Szabó László.

A gazdasági vezető közölte: az idei évre a dámvadászatból - lődíjak, vadhús eladás - 7 millió forintos bevételre számítanak a teljes vadászterületen. Hozzátette: vadkár kifizetési kötelezettségük idén meghaladja a kétmillió forintot, amelynek nagy részéért a dámállomány tehető felelőssé. Vadtakarmányozásra közel 5 millió forintot fordítanak évente.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.