brusszel


Egyre többet rendelünk külföldről

Figyelő Online
2014.11.11  12:07   
mail
nyomtatás
Az idén 42 ezer külföldről rendelt csomag után kellett áfát vagy vámot fizetnie a vásárlóknak, a szám 60 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amely arra utal, hogy növekszik az internetes vásárlás részaránya; a legtöbb megrendelt áru pedig Kínából és az Egyesült Államokból érkezik - mondta Teleki József pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatóságának vezetője kedden sajtótájékoztatón a vámkezelés helyszínén.
Teleki József a karácsonyi várható növekvő forgalomra tekintettel arra is felhívta a figyelmet, hogy az interneten az EU-n kívülről megrendelt áruk csak 22 euróig vám- és áfamentesek, e fölött 150 euróig a 27 százalékos áfát, míg 150 euró felett az áfát és a kereskedelmi vámtarifa szerinti vámot is meg kell fizetni.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér melletti Nemzetközi Posta Kicserélő Központban végzik a beérkezett áruk vámkezelését. Molnár Róbert, a Magyar Posta Zrt. üzleti és logisztikai vezérigazgató helyettese a tájékoztatón elmondta, a karácsonyi forgalomban az interneten Kínából megrendelt áruk átfutási ideje 30-40 nap, az Unióból 2-9, míg a magyar webshopból megrendelt áru 1-2 nap alatt jut el a megrendelőhöz.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Pénzgyvám

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.