Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke egy interjú során nyilatkozott a sajtószabadság válságáról országában. Általában az ehhez hasonló interjúk egy jól megszokott forgatókönyv szerint zajlanak: az elnök kifejezi mély és maradandó elkötelezettségét a sajtószabadság mellett, majd utána arról szól a beszélgetés, miért nem sikerült az országban fenntartani
ezeket az elveket.

Ezúttal azonban máshogy alakult az interjú. Erdoğan a kezdetektől fogva támadta a médiát, amely szerinte elfogult és tolakodó. Elégedetlenségének fő okának nem a helyi média bizonyult, hanem a New York Times és a CNN International. Kijelentette, hogy az inzultálásokat sose fogja tolerálni, továbbá elmondása szerint egyre inkább ellenzi az internetet is.

Ha a török elnök nyilvánosan így nyilatkozik a nemzetközi újságírókról, el lehet képzelni, miket mondhat zárt körben. Nem csupán az az aggasztó, hogy ez a hozzáállás miként vetülhet le Törökországnak, a világon legtöbb bebörtönzött újságírót magáénak tudható országnak a médiához való viszonyára. Ez a hozzáállás egy alapvető váltást tükröz a média és annak alanyai közt. Ez a változás pedig sok újságíró számára halálos következményekkel is járhat.

Az elmúlt évszázad jelentős részében az újságírók hatalmát - és ezáltal a biztonságukat is - az általuk gyakorolt információ monopólium biztosította. A technológia azonban ezt megváltoztatta. Ma már senkinek nincs szüksége a hagyományos médiára nagy tömegek eléréséhez, így az újságírók is leértékelődtek. Ennek az eredménye pedig a tudósítókkal szemben alkalmazott erőszak soha nem látott mértékű növekedése lett.

A CPJ statisztikái szerint az elmúlt két év volt a közelmúlt legveszélyesebb és legtöbb halálesetet okozó periódusa a szakmának. Körülbelül 150 újságírót öltek meg ez idő alatt, és évente további 200-at börtönöztek be világszerte. A kormányok különböző stratégiákat vezettek be a média munkájának zavarására. Oroszországban és Magyarországon adóterhekkel, Törökországban és Etiópiában bebörtönzéssel támadnak, míg Venezuelában, Ecuadorban és Nicaraguában a vezetők egyszerűen megkerülték a hagyományos hírforrásokat, és saját médiagépezetet építettek ki.

A korábban ünnepelt nemzetközi tudósítókat ignorálják, alkalmanként lejárató kampány célpontjává választják. Egyiptomban az al-Jazeera három újságírója ül börtönben terrorizmus vádja miatt, Törökországban a New York Times tudósítóját rágalmazták és fenyegették meg egy, az Iszlám Államot érintő fénykép után.

Ezek a döntések azért születnek, mert a világ kormányai úgy gondolják, a nemzetközi média már nem rendelkezik globális véleményformáló szereppel, az adott országon belüli sajtó pedig a világ legtöbb részén nem tudja meghatározni a nemzeti politikai irányokat. Ez alapvetően igaz is. A média ma már sokkal sokrétűbb és szerteágazóbb, a kormányok borzasztó nagy
hasznot húztak abból, hogy a közösségi média és a technológia egyéb vívmányai révén közvetlenül tudják eljuttatni az információt a közönségnek. A fogyasztók szétszóródásával a médiában tevékenykedő nagyobb cégek is meggyengültek pénzügyileg, az olvasottság csökken, a hirdetők pedig átpártolnak az online felületekre.

Ezek a trendek az elnyomó társadalmakban nem csak veszélyesek, hanem egyenesen halálosak is lehetnek. Főleg akkor, ha egy kívülálló szereplőről van szó. Azok az újságírók, akik az elmúlt néhány évtizedben háborúkban és konfliktusok helyszíneiről tudósítottak, olyan esetekről számoltak be, ahol kockázatos helyzetekből kellett kimagyarázniuk magukat azzal, hogy ha megölik őket, akkor senki nem fogja az üzenetüket továbbítani a világ felé. Sajnos ma ezt már senki nem veszi be. Az aktivista csoportoknak megvannak a saját hálózataik, üzeneteiket a technológia segítségével könnyedén továbbítani tudják a publikumnak. Az újságírók ma már nélkülözhetők.

Azért, hogy a dolog okát pontosan megértsük, érdemes megnézni az al-Qaida média stratégiáját. Osama bin Laden régebben olyan nyugati újságíróknak adott interjút, mint Jon Miller vagy Peter Bergen. Szeptember 11. után kazettákon juttatták el a kép- és hanganyagokat az al-Jazeera-hoz, így közvetítve üzeneteiket. Az iraki háború alatt kialakult egy hálózat a propaganda terjesztése érdekében. Ma az Isis, az al-Qaida utódja a közösségi médiát használja, mellyel elképesztően hatékonyan tud kommunikációt folytatni. Így az újságíró ma már nem része az információs csővezetéknek, csupán díszlet a terrorszervezetek véres montázsain.

Ez a trend azonban nem korlátozódik le az iszlámokra. A mexikói drogkartell hasonló stratégiát folytat. A közösségi oldalakon rendszeresen osztanak meg videókat kivégzésekről, ezzel próbálva megfélemlíteni riválisaikat, valamint az államot. Az ország jelentős részében a média az ő fennhatóságuk alatt munkálkodik, csupán a kartellek által jóváhagyott hírek jelennek meg a sajtóban. Azok az újságírók az életüket kockáztatják, akik megszegik ezt a szabályt.

Mexikóban az újságíró gyilkosságok száma az egyik legmagasabb a világon, az elmúlt hét évben több mint ötvenen vesztették életüket. Ezek a technológia által formált trendek nagyon erősek és nehezen visszafordíthatók. Az újságírók életének biztonságosabbá tételéhez az első lépés az a felismerés, hogy megváltoztak az erőviszonyok. Bár az információ korában élünk, még soha nem voltak ennyire kiszolgáltatottak és egyedül azok, akik a frontvonalról szolgáltatják nekünk a híreket azért, hogy jobban megértsük a világ eseményeit.

Kapcsolódó cikkek