brusszel


Birodalmi visszalépegető

Figyelő Online - Brückner Gergely-Szirmai S. Péter - Váczi István
2014.11.20  06:33   
mail
nyomtatás
Lapunk becslése szerint a tavalyi 29 milliárd forintos bruttó osztalékból 13 milliárdot elveszíthetnek a Simicska Lajoshoz köthető cégek, ha az állam már kevésbé támogató, mint eddig.

A Közgép erősen nyereséges maradhat, ahogyan a reklámadó ellenére a közterületi hirdetési cégek is.

Az állami megrendelésekből arányaiban eddig legtöbbet profitáló médiacégek elveszíthetik zsíros nyereségüket.

A Simicska-cégek lelkes osztalékfizetők, de a korábbi évek profitjaiból összesen 9 milliárd forint eredménytartalékot is mozgósíthatnak.

Nem kérdéses, hogy a Fidesz gazdasági hátországában zajlik egyfajta háború. Igaz, a két oldal frontharcosai a háttérbeszélgetések során ezt mindig bagatellizálják, mondván, a törvények, a kormányrendeletek mindig óhatatlanul segítenek érdekcsoportoknak és érdekeket is sértenek, de nem lehet nyílt ütközetről beszélni, hiszen az egyik törvény fáj a Simicska-birodalomban, de egy másik hirdetmény éppen nagy állami tendergyőzelmekről tudósít. Az egyik kinevez...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2014/47 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Az emberek józan eszére kell hagyatkoznunk

Nem kell emelni az adókat, nincs szükség több adóra, a meglévőket kell hatékonyan beszedni.

Hiányzik a szellemi erőtér

SCHIFFER ANDRÁS-interjú

Momentumok a momentumosok életéből

Mintegy három hónapja a semmiből robbantak be a köztudatba a Momentum Mozgalom (MoMo) aktivistái

top200