brusszel


Makro-körkép: Kínai kamatpolitika, európai tehetetlenség, japán recesszió

Figyelő Online - Albrecht Balázs
2014.11.23  12:21   
mail
nyomtatás
A Kínai Központi Bank pénteki kamatcsökkentése meglepte a piaci szereplőket. Ezzel majdnem egy időben Mario Draghi, az Európai Központi Bank vezetője beszédet tartott a Gazdasági és Monetáris Bizottság előtt, ahol bejelentette, hogy az ECB felkészült arra, hogy eszközvásárlási programját kiszélesítse, ha az eddigi program csődöt mond a gazdaság stimulálására. Japánban pedig most már hivatalossá vált a recesszió. Eheti makrogazdasági körképük következik.
Kína: A Kínai Központi Bank (People's Bank of China - PBOC) most pénteki bejelentése nyomán az egyéves betéti kamatot 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra, a hitelkamatot pedig 0,25 százalékponttal 2,75 százalékra vitte le. A már 2012 júliusa óta 6 százalékon tartott betéti kamat csökkentése váratlan helyzetet teremtett a piacon - a jegybank ezzel a lépésével egyszerre beismerte, hogy a kínai gazdaság ténylegesen lassul. A május óta eső infláció (2,5-ről 1,6 százalékra), a GDP növekedés lassulása (2009 óta nem volt ilyen alacsony a GDP növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva), a csökkenő lakásárak (októberben az előző év azonos időszakához viszonyítva átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek a lakásárak) mind arra kényszerítették a PBOC-t, hogy a kamatcsökkentéssel újabb lendületet adjon a lassuló kínai gazdaságnak. A fellendítés politikáját szándékozik még támogatni a kínai központi bank 5 nagyobb bank 81 milliárd dolláros feltőkésítésével, hogy újra beindítsák a hitelezést. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy ez a feltőkésítés valójában a bankok felkészítése a gazdaság további lassulására és a csökkenő ingatlanárak miatt kialakuló ingatlanlufi kipukkadására?

Európa: Mario Draghi, az Európai Központi Bank (European Central Bank - ECB) elnöke most pénteki meghallgatásán kifejtette, hogy az ECB kész arra, hogy a mostani eszközvásárlási programot szükség esetén kiszélesítse. A vásárolandó eszközök körét várhatóan nem csak a vállalati papírok adják majd, hanem az állampapírok is, az eddigi német és osztrák tiltakozásokkal ellentétben. A piaci szereplők pozitívan reagáltak a bejelentésre, a német DAX részvényindex közel 100 pontot ugrott a bejelentésre. Habár az eurózóna tagországainak GDP növekedése 0,2 százalékkal nőtt előző hónaphoz képest és 0,8 százalékkal az előző évhez képest (ami meghaladta a 0,1 és 0,7 százalékos előrejelzéseket), még mindig igencsak alacsonynak számít. Az infláció is roppant alacsony a térségben, 2013 októbere óta nem sikerült átlépni az 1 százalékos küszöböt, számos ország deflációval küszködik, ami az alacsony gazdasági aktivitást tükrözi a térségben. Az elmúlt héten közzétett vártnál kedvezőbb gazdasági adatok kicsit lazítottak az ECB mozgásterén, azonban Mario Draghi szavainak és ígéreteinek gyorsan elszáll a pozitív hatása, amennyiben nem tesznek konkrét lépéseket az eurózóna gazdaságának élénkítésére.

Japán: A második negyedéves 1,9 százalékos GDP-csökkenés után a harmadik negyedévben is csökkent az ország össztermelése 0,4 százalékkal - ezzel hivatalossá vált, hogy Japán recesszióba süllyedt. A közzétett adatokon a szakértők is meglepődtek, akik mérsékelt csökkenést vártak. A japán központi bank (Bank of Japan - BOJ) nem változtat eddigi lazítási politikáján, a 2010 óta 0 százalékon tartott alapkamatot továbbra sem változtatják, mennyiségi lazítási politikájukat tovább folytatják. A recesszió hírére a japán miniszterelnök, Shinzo Abe elhalasztotta a fogyasztási adó második emelését és előrehozott választásokat rendelt el most decemberre. A rendes választás csak kettő év múlva lenne esedékes. Politikájának lényege, hogy a választások során (ahol legnagyobb esélyesként indul) megerősítse hatalmát, majd megerősödve adóemelési programba kezdve megpróbálja Japánt kihúzni a nagyon régóta tartó stagnálás időszakából.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.