brusszel


Karácsonyi forgatagot várnak a Formatex webshopjában

Figyelő Online
2014.11.23  16:49   
mail
nyomtatás
Idén a karácsonyi szezonban a Formatex Kft. összesen 1,06 milliárd forintos nettó forgalmat tervez, ez az előző évhez képest 13 százalékos növekedés, a várakozások szerint az eladások 8 százalékát adja a webshop - közölte a játékkereskedő és importőr társaság az MTI-vel.
A Formatex tapasztalatai szerint a válság alatt a családok kevesebbet költöttek játékra karácsonykor. A közlemény idézi Borhi Jánost, a cég ügyvezetőjét, aki elmondta: pozitív fordulat látszik a játékértékesítések terén, a karácsonyi előrendelések összege a tavalyi évhez képest 7 százalékos növekedést mutat. Kitért arra is, hogy a válság alatt megfeleződött az átlagos kosárérték, nagyjából 5-7 ezer forintot szántak egy-egy karácsonyi játékcsomagra, de az idén fellendülés várható: körülbelül 8-9 ezer forintos játékok kerülnek majd a fa alá. Az értékesítés nagy része még hátra van, mivel általában decemberben rohamozzák meg a boltokat és a webáruházakat a játékvásárlók. A Formatex Kft. 1995-ben alakult családi vállalkozásként. A cég által importált márkák a vezető helyen állnak a hipermarketek, játékbolt hálózatok és 150-nél is több független játékkereskedő és webáruház választékában, valamint több eladási ponton Csehország, Lengyelország és Szlovákia területén. A cég folyamatosan követi a világpiaci játéktrendeket, a magyarországi játékpiacon működő cégek rangsorában a 3.A válság okozta negatív tendenciák ellenére a forgalmat évről évre növeli: a 110 dolgozót foglalkoztató társaság tavaly 3,6 milliárd forint árbevételt ért el a 2012. évi 2,7 milliárd forint után.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200