brusszel


Külföldön is keresik a tehetségeket

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.11.24  12:33   
mail
nyomtatás
Budapest az utóbbi napokban sokat lépett előre a regionális startup központtá válás útján. A Prezi 57 millió dolláros befektetése, a Distinction felvásárlása és az Enbite.ly sikere a Slush konferencián ráirányította a figyelmet a magyar startupokra. De...
A hatalmas sikerek azonban egy- egy ötlettel kezdődnek, s pont ezen a nehéz pillanaton igyekszik átsegíteni a tehetséges fiatalokat a Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny sorozat.

A múlt hét egyik kevésbé ismert érdekessége, hogy a nyári tusványosi - a Nemzeti Innovációs Hivatal által támogatott - hackathonon győztes erdélyi startup, a Wipe nyerte a legnagyobb romániai startup verseny - a How to Web - innovációs díját, egy vakoknak tervezett okos szemüveggel.

Mariborban szintén a múlt héten lett első az ELTE mesterszakos hallgatói által kitalált ChatCast, az ott megrendezett Hackathon-in-a-Box eseményen. Csíkszeredán pedig a hétvégén 40 tehetséges fiatal közül végül egy tizenévesekből álló csapat nyert Smouse nevű ötletével. Budapesten ugyanekkor egy új digitális könyvszerkesztő program (Bookcloud) és egy vitorlázórepülővé alakítható bicikli nyerte el a zsűri elismerését a BGF-es versenyen. A sűrű programkínálat oka az, hogy a hazai ökoszisztéma folyamatos fejlődésért két éve dolgozó Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny az év utolsó hónapjaiban a regionális tehetséggondozást tűzte a zászlójára az EIT ICT LABS budapesti szervezetének segítségével.  (Képünkön a legutóbbi, csíkszeredai verseny egyik pillanata.)





„Budapest csak akkor lehet regionális központ, ha utánpótlás tekintetében és a tehetség-gondozásba is bevonjuk a környező országok egyetemi hallgatóit. Összesen 21 versennyel zárjuk az elmúlt két évet, úgy hogy decemberben még lesz egy rendezvényünk Kolozsváron és Pozsonyban is. A határon túli tehetségek segítését is egyre fontosabb feladatunknak tekintjük, hiszen a startup ökoszisztémát nem korlátozzák a határok" - magyarázza Turcsán Tamás Péter a Hackathon sorozat megálmodója.

Az ötletversenyek mellett az alapító még ez évben elindítja a versenyeken feltűnő tehetségeket támogató The Connect East Incubatort is, amely a magyar startup világ nemzetközi hídfőállásait építi majd fel. Az új inkubátor támogatni fogja az olyan eseményeket, ahol új tehetségek fedezhetnek fel, kifejezetten nagy figyelmet szentelve az egyetemi projekteknek, illetve azoknak a startupoknak, ahol az ötletgazda, vagy a megvalósítók nők.

Turcsán, a hazai startup világ fáradhatatlan szervezőjeként hisz benne, hogy a hazai tehetségek nemzetközi sikereihez is hozzá tud járulni egy új inkubátor megalapításával, ahol nemzetközi tapasztalatokra építkezve, korrekt feltételek mellett, kiváló mentorok segítik majd a csapatokat kiteljesedni, piacra lépni a világ nagy startup fővárosaiban.

Hackathon-in-a-Box eredmények

4 ország
Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia


21 rendezvény
12 budapesti, 4 vidéki, 5 határon túli helyszín: Budapest, Szeged, Pécs, Győr, Nagykanizsa, Tusnád, Csíkszereda, Kolozsvár, Maribor, Pozsony

350 óra tiszta workshop idő, mentoring
Szakembereink az üzleti gondolkodást, az ütőképes prezentációt, és az innovatív vállalkozói kultúrát oktatják. Mindegyikük sikeres vállalkozó, tapasztalt szakember.

800+ induló ötlet
Az ötletek a társadalmi vállalkozástól, a technológiáig minden területről érkeznek.

1000+ résztvevő
90% egyetemista (Corvinus, BME, BGF, BKF, MOME, JATE, SZITE, Pázmány, ELTE)

Nemzetközi és hazai sikerek
Több tucat megvalósult ötlet, tucatnyi működő vállalkozás, számos nemzetközi eredmény.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200