brusszel


Így fogadta a Fidesz a tegnapi vereséget

Figyelő Online
2014.11.24  15:48   
mail
nyomtatás
A Fidesz számított arra, hogy MSZP-s marad az a pesti választókerület, ahol vasárnap időközi országgyűlési választást tartottak - mondta a kormánypárti frakció szóvivője hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
Tuzson Bence közölte: ahogyan áprilisban, úgy most is az MSZP szerzett többséget az Újpestet és Angyalföld északi részét lefedő választókerületben. Semmi nem változott e tekintetben - mondta.

Megjegyezte, hogy az időközi voksolás nagyon alacsony részvétel mellett zajlott. A választók többsége úgy látta, a szavazásnak nincs különösebb tétje, és a kormányzás szempontjából valóban nincs különösebb tétje - tette hozzá.

A szóvivő egyúttal emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 35 százalék körüli eredményt ért el ebben a választókerületben, most 31 százalék körülit, vagyis körülbelül 4 százakkal csökkent a pártszövetség támogatottsága.

A jövő februárban várható - Navracsics Tibor uniós biztosi kinevezése miatt szükséges - veszprémi időközi országgyűlési választást firtató kérdésre azt mondta: az újpesti erősen baloldali körzet, a veszprémi viszont határozottan jobboldali.

Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés az újpesti eredmény és az elmúlt időszak politikai eseményei között, Tuzson Bence azt válaszolta, szerinte nincs közvetlen összefüggés.

A főváros 11. számú országgyűlési egyéni választókerületében Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett időközi országgyűlési választást tartani.

A választáson tizenhárom jelölt indult. A nem végleges összesítés szerint Horváth Imre a szavazatok 50,62 százalékát szerezte meg. Hollósi Antal Gáborra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választópolgárok 30,67 százaléka, Urbán Flóriánra, a Jobbik jelöltjére 9,82 százalék, Kanász-Nagy Mátéra, az LMP jelöltjére pedig 5,04 százalék voksolt.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.