brusszel


Terjed a szúnyogok által terjesztett betegség Magyarországon

Figyelő Online
2014.11.25  16:04   
mail
nyomtatás
Harminc - hat kivétellel kis létszámú - gazdaságban mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében - tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője kedden az MTI-t.
Varga Márta közölte: a megye 1483 gazdaságában 54 542 állatnál történtek klinikai vizsgálatok, és 2710 állatból vettek vérmintát. A fertőzések jelentős részére a szűrővizsgálatoknak köszönhetően derült fény.

A felfedezett fertőzések 20 kilométeres körzetében az állatorvosok klinikai szűrővizsgálatot végeznek a kérődzőket tartó gazdaságokban, 3 kilométeres körben pedig vérmintát is vesznek az esetleges újabb gócok felderítésére. A 20 kilométeres megfigyelési zárlat alatti zónába 40 napig tilos az állatvásárokra kérődző állatokat bevinni, az állatforgalmazás is csak külön bejelentés után, szigorú feltételekkel történhet.

A hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a megbetegedést terjesztő szúnyogok mennyiségét. Az érintett gazdaságok 2 kilométeres körzetében - a fertőzött állatok kiemelését követően - továbbra is folyik a légi-, valamint földi rovarirtás. Fontos az állatok szúnyogellenes megelőző kezelése is.

Fertőzött állatokat találtak az ország déli határszélein fekvő más megyék területén is – közölte a kommunikációs vezető.

A szúnyogok által terjesztett vírusos állatbetegségre kizárólag a kérődző állatok - szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők - fogékonyak, az emberek egészségére nézve ártalmatlan.

A betegségnek nincs élelmiszer-higiéniai vonatkozása, az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt az egészségre.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.