brusszel


Ezermilliárdos korrupciós vád: nyilvános a NAV vizsgálata

Figyelő Online
2014.11.26  10:44   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozta annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. A NAV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt adócsalások ügyében nem intézkedett a hivatal.
Horváth András tavaly november 8-án tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly november 11-én közölte, az ügyben vizsgálatot folytattak le, amely megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

A NAV most kiadott közleménye szerint a sajtótájékoztató utáni azonnali vizsgálatra a NAV volt dolgozójának "minden vizsgálható tényt nélkülöző állításai miatt" volt szükség. "Mivel konkrétumok nélküli állításait" az adóhivatalnál szerzett tapasztalataira alapozta, ezért ezeknek a tapasztalatoknak a forrásait - a részvételével zajlott ellenőrzéseket, a látókörébe került ügyeket és a dolgozó lekérdezéseit - kellett pontról pontra elemezni, és választ adni arra a kérdésre, történt-e olyan visszaélés, jogszerűtlenség, amire Horváth András utalt.

Mint kifejtették: a NAV gabonavertikumra vonatkozó ellenőrzési tapasztalatait, adatait felhasználva Horváth András téves következtetéseket vont le. Az ellenőrzések többsége ekkor még folyamatban volt, ezért "valótlanul állította, hogy az adóhivatal nem látja el ezen adózói körben ellenőrzési feladatait". A NAV volt munkatársa a gabonavertikum ellenőrzéseiről rögzített hivatali adatokban 2012. október 19. után, vezetői utasítás hiányában nem végezhetett volna semmilyen gyűjtést. Ráadásul - mint kiemelték - Horváth András jogosultságaival visszaélve, csaknem 150 adózó - szja, illeték és egyéb - adatait kérdezte le a nyilvántartási rendszerekből.

Emellett a NAV szerint Horváth András és munkatársa revizori jelentése - a rájuk bízott ellenőrzésről - csupán feltételezéseket tartalmaz, melyeket nem bizonyítottak. Horváth András, a NAV bűnügyi szervéhez eljuttatott, újdonságokat nem tartalmazó információinak tárgyában - tőle függetlenül - már korábban büntető eljárások indultak, amelyekről a hatályos jogszabályok alapján nem kaphatott, így nem is kapott tájékoztatást - írták.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a Horváth András nevén lévő ügyek áttekintése során hivatali visszaélésre utaló körülmény nem merült fel, ilyenről nem is küldött tájékoztatást vezetői, illetve a felettes szerv vezetői részére.

A NAV kitért továbbá arra is, hogy törvényellenes lett volna annak a munkamódszernek a bevezetése, amit Horváth András dolgozott ki. Az adóhivatal szerint ugyanis pontosan ez a munkamódszer tette volna lehetővé a "kézi vezérlést" a NAV-nál, mivel a koordinációs ügyintézőt közvetlen utasítási joggal ruházta volna fel.

A NAV vizsgálatával kapcsolatos részletek megtekinthetők a hivatal honlapján. A vizsgálat mellékleteivel összesen mintegy 1200 oldal - írta az adóhatóság. A Közép-magyarországi Adó Főigazgatóságon végzett vizsgálatról jelentés és mellékletei mellett külön közzétették a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek szóló feljegyzéseket.

Az LMP október végén közölte az MTI-vel, hogy a párt másodfokon is megnyerte a NAV ellen indított pert, így a hivatalnak nyilvánosságra kell hoznia a Horváth András volt adóhatósági munkatárs által kirobbantott ügy után egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat eredményeit.

Horváth András volt NAV dolgozó feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda december 9-én hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt még ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) idén novemberben közölte az MTI-vel, hogy ennek nyomozásnak van gyanúsítottja.

A NAV már Horváth András tavalyi sajtótájékoztatója után visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében tavaly december 19-én házkutatást tartottak Horváth Andrásnál.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.