brusszel


Nemzeti vágta baráti kapitalistákkal

Figyelő Online - Váczi István
2014.12.07  14:00   
mail
nyomtatás
A Figyelő növekvő és kiemelkedően hatékony középvállalatokról készített toplistája szerint teljesültek tavaly a kormányzati célok ebben a szegmensben. Bővül a mezőny, növekszik a magyar tulajdonú cégek aránya - és gyarapodnak a baráti kapitalisták.
Elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket a gazdaságpolitika irányítói, amikor áttekintik a lapunk által összeállított Feltörekvő 200 idei mezőnyét. Az első pozitívum, hogy több középvállalkozás felelt meg az alapkritériumoknak (létszám, árbevétel, mérlegfőösszeg). Még örvendetesebb, hogy az általunk meghatározott szempontok után is maradt 335 sikeres, növekvő, magántulajdonú cég, ez pontosan 25 százalékkal több a tavalyinál.

Szintén a kormányzat számára kedves tendencia, hogy a korábbi évekkel szemben ezúttal nem csökkent, hanem nőtt a magyar tulajdonú vállalkozások száma: egy évvel ezelőtt csak 81-en voltak, míg most legalább 95-en.

Mészáros és Mészáros és Vajna

Túlságosan nem hangoztatja a kabinet, de minden bizonnyal azzal is nagyon elégedett, hogy a listán több, a kormánnyal kifejezetten jó viszonyt ápoló üzletember cégét is megtalálni. A top 10-ben is helyet követelt magának a Mészáros és Mészáros Kft., amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere. A cég tavaly több mint kétszeresére növelte árbevételét, jelentős mértékben a közbeszerzési megbízásoknak köszönhetően.

Ha 2013-ban ennyire nem is volt dinamikus, a 10. helyen álló Las Vegas Casino Kft. - jórészt a játékgépek betiltásának köszönhető - 60 százalékos forgalomnövekedésére sem lehet panasz. Főleg úgy, hogy a 6,2 milliárd forintos árbevétel több mint negyedéből adózott profit lett, amelyet az utolsó forintig ki is fizetett osztalékként a társaság. Az erről rendelkező alapítói határozatot pedig természetesen - a mellesleg filmipari kormánybiztosként is dolgozó - Andy Vajna szignálta.

A Feltörekvő 200 első tíz helyezettje

1. ARH Informatikai Zrt.
2. XAPT Hungary Kft.
3. FBZ Investment Kft.
4. Business Telecom Nyrt.
5. Sematic Hungária Kft.
6. Hidrofilt Kft.
7. Bekomold Kft.
8. Extreme Digital Zrt.
9. Mészáros és Mészáros Kft.
10. Las Vegas Casino Kft.

Az elemzés több táblázatot, adatot is tartalmazó változatát a Figyelő TOP200 kiadványban olvashatja.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200