brusszel


A szakszervezetek csomagban tárgyalnának a jövő évi bérekről

Figyelő Online
2014.12.11  12:36   
mail
nyomtatás
A szakszervezetek csomagban - egyebek mellett a korkedvezményes nyugdíj ügyét és a Munka törvénykönyvét bevonva - tárgyalnának a jövő évi bérekről, a kormány azonban csak utóbbiról hajlandó egyeztetni - számolt be a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott csütörtöki egyeztetésről az MTI-nek Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt mondta a tárgyalásokról: továbbra is nagyon messze állnak a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontjai.

Dávid Ferenc elmondta: a munkaadói oldal a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt 3 százalékos emelését hagyná jóvá, az átlagkeresetet pedig 3-4 százalékkal javasolják emelni nemzetgazdasági szinten.

Pataky Péter jelezte: ez a szakszervezetek számára elfogadhatatlanul alacsony, és szeretnék azt is rögzíteni a majdani megállapodásban, hogy tárgyaljanak több "feszítő kérdésről", például a korkedvezményes nyugdíjról és a Munka törvénykönyve módosításáról.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.