brusszel


Jó éve volt a Videotonnak

Figyelő Online
2014.12.13  08:46   
mail
nyomtatás
A Videoton vállalatcsoport az idén 17 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így várhatóan 134 milliárd forintot tesz ki 2014-ben – jelentette be az elnök-vezérigazgató a vállalatcsoport évzáró rendezvényén pénteken, Székesfehérváron.
Széles Gábor évértékelő beszédében hangsúlyozta: az elmúlt 23 év üzenete és eredménye a folyamatos fejlődés és a stabilitás, amit kevés vállalat, főleg magyar tulajdonú vállalkozás mondhat el magáról. Közölte, hogy a cégcsoport saját tőkéje ötmilliárd forinttal, 84 milliárd forintra nőtt az idén, és megjegyezte, hogy 2014-ben 5,5 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg, ennek döntő többsége technológiai fejlesztés volt. A vállalatcsoportnál foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 9400-at, az idén a termelő cégeknél mintegy 750-nel bővült.

A Videotonnál meglévő iparágak közül az autóipar aránya tovább nőtt, már meghaladja a negyven százalékot. Ezen kívül az ipari elektronika részaránya mintegy 30 százalékot, az ipari-háztartási eszközök gyártása pedig 17 százalékot tesz ki.Jelezte, hogy egyre nagyobb szerepet kap a vállalatcsoportnál a kutatás-fejlesztési tevékenység és a jövőben várhatóan az orvosi műszerek területén is több saját gyártású termékkel lesznek jelen a piacon.

Lakatos Péter vezérigazgató az idei év egyik legnagyobb növekedésének nevezte, hogy a VT-Autóelektronika Kft. a tavalyi 900 millióról 1500 millió darabra növelte a beültetett alkatrészek számát. A 2014-es eredmények között említette az Osram megrendelésére gyártott lámpavezérlőket, ami szerinte 1-2 év alatt komoly volumennövekedést hozhat. Úgy vélte, az üzlet további növekedéséhez a tőkéjük, a piaci igény és a felgyülemlett tudás megvan, de a megfelelő minőségű, mennyiségű és motivációjú munkavállaló folyamatos biztosítása gondokat okozhat.

Sinkó Ottó vezérigazgató kiemelte, hogy a Videoton a hasonló európai gyártócégek között az első háromban van mind árbevétel, mind a foglalkoztatottak létszáma, mind eredményesség tekintetében. Hozzátette: a konkurens cégek növekedése azonban meg sem közelíti a Videotonét. Várakozásai szerint jövőre 3-5 százalékos árbevétel növekedést érhetnek el, főként a VT-Autóelektronika, a Videoton Elektro-Plast és a VT-Arriva további növekedése révén. Elmondta, hogy továbbra is intenzív technológiai beruházásokat terveznek, de csak saját forrásból.

L. Simon László a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: a magyar kormány szerint az ország sikereinek egyik záloga, hogy olyan vállalatok és innovatív vállalatvezetések vannak, mint a Videotonnál. Megerősítette, hogy az idei költségvetési hiány 3 százalék alatt lesz, jövőre pedig egyértelmű szándék, hogy az minimum 2,5 százalékra csökkenjen. Reményét fejezte ki, hogy a GDP-növekedés is megmarad, amiben a fogyasztás növekedés mellett az ipar is komoly részt vállal. Az államtitkár megjegyezte: a támogatási rendszer átalakítása biztosítja, hogy a lehető legtöbb uniós forrást lehívja az ország. Mint mondta, nyílnak meg az új pályázati lehetőségek, amelyek a nagyvállalatokat is megcélozzák.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200